Életünk, 1998 (36. évfolyam, 1-12. szám)
1998 / 10. szám - Jakabffy Imre: A pozsonyi hídfő
fővárosa, ők mindent el tudnak adni a bratislavai piacon. Hát ezért nem kívánkoznak el.” Néhány oldallal alább:,A magyarok Szlovenszkón teljes egyenjogúságot élvezhetnek és nem lesznek elcsehesítve, sem elszlovákosítva.” További bölcs jóslat: „Meg kell jegyeznem, hogy az önálló szlovák köztársaság alapítására vonatkozó törekvések teljesen jelentéktelenek, nem számítanak.” (T. G. Masaryk: a nemzetiségi kérdés. Bratislava 1935, 190- 193.) A fenti jelentéktelen törekvések” azonban igencsak „számítottak”, mégpedig úgy, hogy a németektől szorongatott Csehszlovákiát belülről is kikezdte a nemzeti eszmének túlzó, faji alapra helyezkedő változata, a nemzeti szocializmus ideológiája. A szudétanémetek náci mozgalmát már nem lehetett Prága hűségére visszaterelni, Prága központosító és a szlovákokat már régóta lenéző cseh, Benestől eltanult nacionalista gőg pedig a szlovák szeparatista mozgalmat aktivizálta. Harmadikként a magyar kisebbségi kérdés megoldatlansága, a sok és be nem váltott ígéret miatti türelmetlenség, a sérelmek orvoslásának elmaradása az elégedetlenségnek akkora tömegét, robbanásra kész gyújtóanyagát halmozta össze, hogy csak egy szikra kellett ahhoz, hogy a második világháború kitörjön. Ez az atmoszféra teremtette meg a lehetőséget München számára. A Párizs környéki békében rárótt terheket Németország rövid idő alatt kiheverte. Terjeszkedési ambícióit főleg nemzeti sérelmekkel tudta megindokolni, hiszen a tényleg elkövetett hibákat és az orvoslás szükségességét mindenki belátta már. A szemben állók engedtek, hiszen nem lehetett sem Angliától, sem Franciaországtól elvárni, hogy háborút vállal és katonákat áldoz Közép-Európa hatalomhoz juttatott, de nemzetközileg korántsem példamutatóan országló kis népeiért. Csehszlovákiát szövetségi szerződés fűzte Franciaországhoz és Angliához, de húsz év alatt a nagyhatalmak minden érdeke elpárolgott. 1938. szeptember 29-én Münchenben négy nagyhatalom: Franciaország, Nagy-Britannia, Németország és Olaszország delegált politikusai úgy döntöttek, hogy a szudétanémet többségű területeket átadják Németországnak, a nyelvhatáron belüli rész megmarad Csehszlovákiának. A magyar kisebbség ügyének rendezését a müncheni paktumnak egy függeléke írta elő. A Komáromban október 9-13. között lefolytatott magyar-csehszlovák tárgyalásokon a csehek - helyesebben a szlovákok - először a Csallóköz autonómiáját ajánlották fel, majd a Csallóköz kissé csonkított területének visszaadását, de a Pozsony környéki falvak nélkül. A színmagyar Csallóközre betelepített légionárius csehek, a nemzetiségi statisztika javítására” idekerült cseh és szlovák tanítók, köztisztviselők már csomagolni kezdtek. Ekkor félbeszakadtak a tárgyalások, s megegyezés híján a döntést a Bécsben összeülő két külügyminiszter, az olasz Ciano és a német Ribbentrop ítéletére bízták. Az ún. első bécsi döntés 1938. november 2-án Csehszlovákia területéből közel 12 ezer km2-t és 870 000, 87%-ban magyar anyanyelvű lakost juttatott Magyar- országnak. Még a meggyengült csehszlovák kormány is elismerte a bécsi döntés igazságosságát, az etnikai alapon húzott határvonal pontosságát. A nyelvhatármenti városok hovatartozásáról úgy döntöttek, hogy Pozsony és Nyitra Szlovákiánál marad, a többi város Magyarországhoz került vissza. A müncheni és a bécsi döntésekkel megkezdődött a Csehszlovák Köztár896
