Életünk, 1998 (36. évfolyam, 1-12. szám)
1998 / 1. szám - Nagy Atilla Kristóf: Babzsák, dinotaurusz, megpatkolt boszorkány...
NAGY ATILLA KRISTÓF Babzsák, dinotaurusz, megpatkolt boszorkány... A ködös Albionban mai napig él a szokás, hogy a jeles auktorokat lovaggá ütik, ezzel szemben kies hazánkban az íróknak be kell érniük egy kopottas József Attila díjjal. A minap elképzeltem, mi kerülne Sir Ficsku Pál nemesi címerébe, ha netán mégis lovaggá ütnék: a pajzsmező közepén egy disznóól állna a tetején parabolaantennával. Falu és város, anekdota és stori, világfalu és a falu világa, háztáji és cyberspace ilyen különös módon elegyedik Ficsku Pál írásaiban. A címer alatt megsárgult szegélyű pergamen lobogna a jelmondattal: „A kurvák nem néznek Dallaszt”. És valóban: A testi szabadfoglalkozásúak másnap sem tudhatják meg, mi történt South Forkban. Aki kíváncsi e talány nyitjára, legjobban teszi, ha elolvassa a szerző legújabb - Élni három nővel című - prózakötetét. Persze címer ide vagy oda, Ficsku Pál korántsem kerget legitimista ábrándokat, sőt, miként magáról mondja: lakossági szerző. Hogy ez mit jelent? Járja a vidéket, vagy a Józsefvárost, itt-ott megiszik egy nagyfröccsöt, egy felest, hallgatja a csapszékben elhangzó történeteket, aztán ezeket úja meg. De nem akárhogy! Mindig megtalálja azt a pontot, ahol az anekdota kinyílhat, elemelkedhet, s így a hagyományos csapásokon induló kedélyes történet abszurddá válik, átlibben az irodalmi fikció birodalmába. Ezért is hívják ezeket a novellákat „légpárnás írásoknak”. Ezek a légpárnás novellák lakossági ötletek nyomán születnek, a lakosság, tehát ténylegesen - és a kortárs irodalomban egyedülálló módon - a széles olvasóréteg számára. Régebben gyakran lehetett hallani, hogy Ficsku Pál az utolsó népi író. Belvárosi entellektüelek kapták fel zavartan fejüket: Ajvé, már megint egy robosztus népfi! A konzervatív redaktorok viszont bosszúsan dünnyögtek sűrű bajszuk alatt: Mi az, hogy utolsó?! Ma már mindenki ismeri Ficsku Pált, és mindenki mosolyog. Persze ő nemcsak ahhoz ért, hogy mosolyt fakasszon. Új kötetéből nyilvánvalóan kiderül, hogy kiváló érzéke van a tragikum láttatásához, sőt a kathar- zis becserkészéséhez is. Olyan szeretettel formálja meg esendő, tragikomikus alakjait, mint ahogy azt a századforduló méltatlanul agyonhallgatott kismesterei - Gozsdu, Petelei, Lövik, Toldy, Papp Dániel - tették egykor, vagy a tündéri realista, Gelléri Andor Endre néhány évtizeddel később. Szociális érzékenység, részvét, mosoly és dráma oldódik egymásba a Fics- ku-művekben. Különösen érezhető ez Az oltott mész íze című elbeszélésben, amely minden komikuma ellenére megrázó erejű írás. Szerzőnk visszatér a 88
