Életünk, 1998 (36. évfolyam, 1-12. szám)

1998 / 9. szám - Henri Troyat: Raszputyin és Lenin

Van valami misztikus kapcsolat e látszatra homlokegyenest ellenkező két férfi között. Mind a ketten fanatikusok, Lenin azonban jéghideg, számító, a legcsekélyebb emberi érzést sem ismerő lény, egy rögeszme által megszállt teoretikus, Raszputyin viszont kéjsóvár, kicsapongó, minden bűnre kapható ember, aki meg van győződve, hogy Isten megérti és inspirálja őt. Egyikük Kari Marx műveire támaszkodik, másikuk a Bibliára. Mindkettejüket mérhetetlen becsvágy fűti; az első kérlelhetetlen logikájával kérkedik, a másik ősi gyökerű vallásosságával és a testi örömöknek való hódolásával. A háború idején Lenin örül az oroszok vereségeinek, és Németország győzelméért szurkol, mert jól tudja, ha Oroszország győz, a diadal megerősíti és felmagasztalja a cári rendszert. Az ő felfogása szerint tehát minél többet szenved Oroszország, minél többen esnek el a fronton, minél nagyobb az elégedetlenség a hátországban, annál kedvezőbbek a forradalom esélyei. Nem a haza üdve lebeg a szeme előtt, hanem a hatalom bármi áron való megragadása. Raszputyin viszont kezdettől fogva ellenezte a háborút. Mivel nem tudta eltántorítani tőle II. Miklóst, tanácsaival legalább a veszteségeket próbálta csökkenteni, és szüntelenül imádkozott az orosz hadak diadaláért. Lenin mindent az összeomlásra tett fel, melynek következtében megbukhat a cár, Raszputyin viszont a hadisikerre, amely megmentheti a monarchiát.

És közben mind a ketten „a nép javát” tartják szem előtt, mind a ketten a nép nevében lépnek föl. Raszputyin úgy tekint magára, hogy a cárnál ő az egyszerű emberek szószólója. Anyagi és erkölcsi előrehaladást csak úgy tud elképzelni, ha a névtelen milliók és a cár egymásra találnak, mégpedig a mindig mindent összezavaró arisztokráciának mintegy a háta mögött. Lenin a cár megdöntését, a magántulajdon eltörlését, a munkások és parasztok mindenre kiterjedő diktatúráját hirdeti meg. Raszputyin álma a patriarchális, hagyományőrző és misztikus Oroszország, Lenin egy soha nem volt országról álmodik, amely elszántan ateista, és a tegnapi elnyomottak irányítása alatt áll. Raszputyin a csontja velejéig orosznak érzi magát, Lenin viszont internacionalistának, és abban reménykedik, hogy apránként egész Európában győz majd a forradalom. Raszputyin nem ítéli el a pénz uralmát, Lenin tüzet okád a kapitalizmusra. Raszputyin számára a múlt követendő minta, melynek hibáiból az igazságosság, a jámborság és a felebaráti szeretet jegyében okulhatunk; Lenin szerint el kell törölni az összes régi intézményt, új világot kell építeni új emberekkel, akik mentesek az osztály, a vagyon és a vallás előítéleteitől.

Sohasem találkoztak, eszméiket sohasem szembesíthették. Egyszerű muzsik az egyikük, begőzölt entellektüel a másikuk: vajon felderengett-e bennünk sorsuk furcsa konvergenciája? Származásuk, vérmérsékletük, kultúrájuk alapján semmiben sem voltak rokonok, ám a maga módján mindegyikük közreműködött az autokrácia erődítményének lerombolásában. Raszputyin azzal rengette meg az erődítményt, hogy a cári udvarban való jelenléte, az uralkodópárra gyakorolt befolyása örökös botránykő volt. Lenin úgy tudta bevégezni a rombolás munkáját, hogy boldogságot, jólétet és békét ígért - feltéve, ha megdöntik az összes földi baj okozóját: a cárt.

Először Raszputyin kiontott vére szennyezi be a Juszupov-palota egyik alagsori helyiségét, majd, úgyszólván válaszként, a lelövöldözött Romanovok vére fröcsköli tele egy másik pincehelyiség falait az Ipatyjev-házban. A kör bezárul. A monarchia százados uralma után az orosz népnek új urakat kell

828