Életünk, 1998 (36. évfolyam, 1-12. szám)
1998 / 1. szám - Lőrincz Zoltán: Beszélgetés Csete György Kossuth-díjas építésszel
hogy egy ilyen összefoglalást tegyek. Most hogy ez az összefogalalás mások számára továbbiakban is jelent-e valami iránymutatást, vagy pedig egy befejezett életnek az összefoglalása, amit nem lehet folytatni, hanem csak lazán valahogy hozzá lehet esetleg kapcsolódni, vagy mégis oda lehet figyelni egy- egy megállapítására, vagy egy-egy törvényszerűségre, amire az ember durván 40 éves pályája alatt rájött, hát ezt majd eldönti az idó'. De biztos, hogy egy ilyen összefoglalást meg kell csinálnom, csak egyelőre nem érzek erőt, és annyi szabadidőt magam számára, hogy ezt meg tudjam tenni. Többször szó esett arról is, hogy tulajdonképpen esetemben, - nyilván más esetében is így van ez - úgymond nemzeti elkötelezettségű (ez nem föltétlenül csak azt jelenti, hogy a Kárpát-medencén belüli, és kizárólag a magyarsággal kapcsolatos) a tevékenységem. Amikor Insbruchban dolgoztam, akkor az ott élő gyerekeket az ott lévő és lehet hogy általam mint idegen által, jobban megismert jellegzetességekhez és karakterisztikumhoz akartam kötni. Ha igaz, néhány nap múlva utazom Dél-Amerikába, ott majd több előadást is tartani, meg az építészettel is találkozom. De már most körvonalazódott egy olyan megbízásnak is a lehetősége, hogy ottani fiatal emberekkel az ottlétem két hete alatt próbáljak valamit csinálni és megindítani. Az innsbruch-i tevékenységem is olyan volt, hogy nem pusztán elméletekkel foglalkoztunk, hanem meg is építettünk valamit. Nagyon-nagyon fontosnak tartom a jövendő építészifjúság számára, de minden ember számára, hogy bizonyos dolgokat ő maga meg tudja csinálni, meg tudja építeni, ki tudja faragni stb. stb. Tehát az, hogy az ember innen Magyarországról elrugaszkodik, innen indul, ez alapkérdés. A gyökerei idekötik, de ez azt is jelenti, hogy esetleg másutt egészen más kontinensen is tud az elveivel, elméleteivel mit kezdeni, és az ottlévő emberek számára is tud olyan „példát” mondani, vagy mutatni, amivel azok is talán gazdagodhatnak. Ez nem azt jelenti, a nemzeti elkötelezettség bartóki értelembe véve nagyon fontos, hogy nem csak ide, innen elrugaszkodva, de mindig ittmaradva a gyökerekkel.- Nagyon szépen fogalmazott. Azt hiszem, hogy talán minden magyar állampolgár és művészetszerető személyiség számára ez fontos üzenet lehet. Ön november ötödikén tölti be a hatvanadik életévét, amihez mi szívből gratulálunk. És most, amikor ez a beszélgetés folyik, egyfelől a Kossuth-díj, másfelől egy kiállítás itt Ausztriában Stadtsclaining-ben. Önkéntelenül adódik a kérdés, és mintegy befejezésül is, ön mint egy nemzeti elkötelezett építész; mit üzen nem csak egy képzőművészeti folyóirat olvasóinak, hanem mindnyájunknak, művészetszeretőknek, főiskolai hallgatóknak, egyetemis-táknak, művészeknek, építészeknek. Hiszen tudjuk, milyen helyzetben van népünk, nemzetünk. Hogy látja ön ezt? Mit tudna mondani befejezésül?- Sokan, amikor 50 évesek, vagy 60 évesek lesznek akkor csinálnak valami összegzést, gyertyát gyújtanak tortáikon és így tovább. Én november 5-én hatvan éves leszek. Ezzel nem is foglalkozom és nem is gondolok rá, sőt a feleségemnek is megmondtam, hogy az a kérésem, hogy semmifajta ünneplés a családi szűkebb körű ünneplésen kívül ne legyen, mert amikor ötven éves voltam akkor nagyon kedvesen megszervezett egy számomra nagyon becsült baráti kört, akikkel együtt ünnepeltem. De a hatvanadikat nem szeretném így ünnepelni. Én á tekintetemet és a hátraelvő időmet egy irányba próbálom fordítani, ez a 2000. év. Számomra a 2000. év karácsonya egy olyan 86
