Életünk, 1998 (36. évfolyam, 1-12. szám)
1998 / 9. szám - Fábián László: létváz
5 ... René Guénon egy lábjegyzetében* arról beszél, hogy a filozófusok általában zárt rendszereket igyekeznek konstruálni és ezeken belül törekednek rendszerezni az általuk kreált elmélet részleteit, miáltal tulajdonképpen - Guénon így mondja - az „egyetemes Lehetó'ségnek próbálnak korlátot szabni”, vagyis a létezés határait próbálják kijelölni, netán totalitását is megkérdőjelezni; én azt gondolom, kivált azok tesznek így, akik eleve kárhozatra ítélik a metafizikát, amely szerzőnk szerint is az „egyetemessel ro- konértelmű”, mivel azt tartják, a „meg-nem-nyilvánuló” (és ez nem föltétlenül kvázi-lét) nem tartozik a létezésbe, ami - természetesen - a leghitványabb pragmatista materializmus egyfelől, másfelől pedig a megnyilvánuló létállapot misztifikálása, tehát eredendő önellentmondás is; noha tudom, hogy a filozófiákat rendszerbeli „épületességük” (építményszerűségük) teszi elfogadhatóvá, pláne szimpatikussá, a magam részéről a fragmentálásra voksolok a bölcselgésben, ezt adekuátabbnak érzem mindennemű lételmélethez — megengedve akár a tétova visszavonásokat is;** a dogmatikus hajlandóságú bölcselet, a megföllebbezhetetlen rendszerré konstruált eszme szerfölött gyanús, rossz hírbe hozza a filozófiát: gyakorta ideológiává silányítja, és csak a legszerencsésebb esetekben*** kerülheti el annak veszélyét, maradhat meg abban a felelős komolyságban, amely egyedül illik a bölcselethez, egyáltalán nem véletlen tehát, hogy az újkor bölcselőinek komolyabb része erősen frag- mentált filozófiát hagyott maga után (Nietzsche esetében ez odáig fajult, hogy a szerző rákényszerült saját műveinek - bizonyos egységesítő gesztust is hordozó - magyarázatára****, mintegy a félreérthetőség következményeitől is tartva, amitől - persze - az önreflektálást kalkuláló szellemi gesztusok - bölcselet, művészetek, vallás stb. - hivatkozott előfutárává is lett), nem igazolva azt a föltételezést, hogy ami látványos, logikusnak tetsző rendszert alkot, az föltétlenül igaz is, sőt, még sőtebb! - azaz: semmi baj, ha a lét megközelítése az individuum egzisztálása felől történik, ha olyasmiket jelentünk ki, hogy „az élet célja - hogy éljünk”, miként egy sorsánál fogva eleve fragmentumokba kényszerült magyar író teszi*****, és nem kalkuláljuk a meg-nem-nyilatkozót, az azonban már nem lenne szerencsés, ha ennek okán zárnánk ki a meg-nem-nyilatkozót az „egyetemes Lehetőségből”, azaz - lefordítva: ezáltal érvelnénk a metafizika ellen, holott a lét ennél jóval teljesebb, megtapasztalhatatlanul, noha nem föltétlenül megérthetetlenül tágasabb, csakhát az újkor embere ezt már nem képes így egybelátni (egyébként éppen a metafizika lerombolása folytán), ahogyan valamikor az ősmítoszok, az archaikus bölcseletek idején és által ez egyben látszott, és különös módon úgy találom, éppen a bölcseleti fragmentálás mint módszer közelít ehhez az állapothoz újra, és nem a konstruált, boltozatos rendszerek, amelyek egyetlen tégla meglazításával egycsapásra omlanak össze... * René Guénon A modem világ válsága című könyvében röpke fejezetet szentel a „létállapotok sokaságának” (!), ott akadtam erre a lábjegyzetre, amelyből kifejthető lenne önmagában is egy vaskos könyv témája ** a legdivatosabb filozófusok közül itt talán Michel Foucault említhető, akit gyakran próbáltak magyarázói rendszerekhez kapcsolni - eredménytelenül, mivel következetesen törekedett saját gondolatai nyitvahagyására, cáfolhatóságuk, átépítésünk fönntartására *** naná, hogy Heidegger! és mindenek előtt Heidegger; másfelől azonban föltétlenül Hamvas Béla és 806
