Életünk, 1998 (36. évfolyam, 1-12. szám)
1998 / 9. szám - Fábián László: létváz
3 ... sokféleképpen lehet eljutni a metafizikáig, én azonban állítom, lehetnek az embernek metafizikai élményei, és korántsem csupán arra gondolok, amit a halál peremére vetődött érzékeny emberek tapasztaltak meg (fényalagút, fölemelkedés, súlytalanság stb), hanem jóval „közönségesebb” dolgokra; magam részéről - remélem, megengedhető privatizálás - az őszi zsennyei rétre, amikor éles szögben esik be a még mindig nagyon erős napfény, valahogyan egybe férceli az eget és a főidet, mintha a szemhatáron a már levéltelen mere- dező nyárfák (igen, ilyenkorra elvesztik lombjukat) hegye az Isten talpát csiklandozná, lám, fényjelenség ez is, mint a hagyományban, a mítoszban minden, ami a transzcendenciával összefügg (Isten fényből van, a legérzéketlenebb materialista is elismeri: végső soron a Nap teremtményei vagyunk, a Nap az életadó - tartja számtalan formában az őshagyomány és így tovább) és ez a transzcendencia mint valóságfólöttinek tetsző élmény (metafizika) megtapasztalható, már-már hajlamos lennék föltételezni, hogy a jelentős bölcselők óhatatlanul ilyen vagy hasonló benyomások alapján döntöttek gondolkodásuk irányáról, vagyis: nemcsak a „létezés helyeiről”, de a töprenkedés, a bölcselet helyeiről is szólhatunk - anélkül, hogy a fdozófia amúgy sem igen létező (bizonyítható) egzaktságát föladnánk, tehát tartjuk magunkat ahhoz, amihez tartanunk kell: helyből távol - ahogyan mondani szokás, a magunkra vonatkozásból a világra vonatkozásba (tér, idő, téridő - noha nem kizárólag a fizika értelmében, ámbár nem is annak ellenére, hiszen - íme - amit a zseny- nyei rét metafizikájának tekintek, az a maga sajátos módján nyomban kozmológia, éppenhogy a téridő fólérzése), a perszonálistól az univerzális felé; és ez az irányultság semmiképpen sem önként választott, hanem kényszer, a kényszer megmagyarázhatatlansága a tulajdonképpeni metafizikai élmény (ismét mondom: létnehézkedés), körötte forgunk, bejárjuk minden vidékét, ám a közepébe... nos, igen: ahová leginkább kívánkozunk, nincs bebocsátás; folyvást csak róla és nem benne, váltig csak körűié, de nem belőle - talán éppen emiatt romlatlanul*, habár nagyonis vállalnánk a kockázatot (az elkárhozás kockázatát? nem lehet nem gondolnunk a tiltott gyümölcsre), úgyis minden áldott (áldatlan) nap vállaljuk, hiszen tágas, határtalan ez a metafizikai élmény... * természetesen tisztában vagyok vele, hogy ennek jól kivehető keresztény fólhangjai vannak, én azonban ezt semmiképpen sem tekintem a vallás „csapdájának”, jóval szívesebben a kozmológia következményének, noha ismerem a modern kozmológiák ateizmusát, nyűglődő nihilizmusát 4 ... nem akármilyen föladat megválaszolni: vajon metafizikai élmény-e a létezés élménye vagy sem, hiszen - úgy tetszik - a létezés élménye valamilyen módon minden létező sajátja, ámbár ha a teljes létezésre, minden létező létezésére gondolunk, akkor ez már szembeötlően geistig dolognak tetszik, és ilyen metafizikai élménye kizárólag az embernek lehet, akiben az absztrakciós képesség a szintetizáló gondolkodással társul: képes összerakni olyan „valóságokat”, amelyek eleddig esetleg föl sem merültek valóságképpen (netán másként sem), noha nem a fantázia működéséről beszélek (a Pegazus 804
