Életünk, 1998 (36. évfolyam, 1-12. szám)
1998 / 7-8. szám - Pomogáts Béla: Kisebbségtörténelem a mítosz tükrében
történelem újabb keletű feszültségeit és ellentmondásait, így mindenekelőtt az 1968-as Prágai Tavasz elfojtását, amely egyszersmind elfojtotta a szlovákiai magyarság reményeit. Mindez nagyobb költői vállalkozásokra ösztönözte. Nem érte be azzal, hogy néhány különálló versben (vagy töredékben) vessen számot zaklató élményeivel, olvasmányaival és gondjaival. Nagy célt tűzött maga elé, összefoglaló költői műben akarta kifejezni a személyiségében felgyűlt tapasztalatokat. Ebből a magasra néző igényből született a hatvanas évek második felében az Összefüggések avagy az emberélet útjának felén című újszerű költői szöveg. A cím dantei helyzetre és szándékra utal: Cselényi László a férfikor kezdetén - nel mezzo del cammin di nostra vita - akarta felmérni és értékelni a megtett utat. Csakhogy abból a vállalkozásból, amelyből filozófiai-teológiaipolitikai mitológia keletkezett a középkor alkonyán és verses önéletrajzi regény a 19. század romantikusainál, most - a 20. század utolsó harmadában - töredezett kísérleti szöveg jött létre. Szavakból, képekből, grammatikai elemekből épített avantgárdista eposz-töredék: a Divina Commedia töredezett és groteszk parafrázisa. Sajátos nyelvi és poétikai „halmaz”, amely látszólag távol áll minden hagyományos „rendszertől”, hiszen a gondolat- vagy indulatmenet hagyományosabb logikáján kívül elutasítja a képek és (többnyire) a nyelvi kifejezések elemi logikáját is. Mégis megteremti valamiképpen az összefoglalást, megjelöli az összefüggéseket. Mindenképpen az összegzés igényével készült, nemcsak az életrajzi tényeket (gömöri gyermekkor, pozsonyi ifjúság, párizsi kalandozás, barátságok és szerelmek) foglalja össze, nemcsak egy közösségi történelem kitüntetett tapasztalatait (az 1946-os nemzetiségi jogfosztottságot, a falusi életforma felbomlását, a nagy csallóközi árvizet) summázza, hanem a szlovákiai magyar költő poétikai eredményeit is. Biztos kézzel építi egybe a nosztalgikus elégiát, a szociográfikus leírást, a dalszerűséget és a zenei nyelvi elemeket, továbbá a lírai realizmus, a népköltészet, a szürrealizmus és az analitikusstrukturalista jellegű „szövegirodalom” stiláris rétegeit. Emlékekből, elméleti felismerésekből, nyelvi villanásokból meríti változatos anyagát, a fogalmak logikus rendjét gyakran a szójátékok mágikus (szürrealista) rendje helyettesíti, a szervezett grammatikát valamiféle pszeudo- grammatika pótolja, amely az olvasó érzelmi logikájára és képzeletére bízza a jelentés vagy talán az érzelmi atmoszféra megteremtését, reprodukálását. Mégsem szürrealista írásmű, nem az écriture automatique titokzatos folyamatának eredménye, inkább „felépített”, összefüggésekbe rendezett szöveg. Persze nem a szövegelemek numerikus rendje következtében (ez csupán külső jelzése valaminek), inkább a tárgyi és költői motívumok ismétlődése, átalakulása és továbbfejlődése - rendezett disszonanciája és önkénytelen konszonanciája - miatt. A költő, akárcsak a .klasszikus” avantgárd konstruktivista mesterei, ebben az esetben sem pusztán feltaláló, hanem szervező is. A költészet részben itt is a „homo faber” munkája és feladata. (Számításba véve költői működésének első szakaszát, a költő korábbi verseit is zárt mértani struktúrákba rendezte. Ennek a struktúrának a Nap-ének című »hosszú vers« alkotja a tengelyét.) Emlékezzünk: Kassák Lajos is a mérnök, a konstruktőr munkájához szerette hasonlítani a művész tennivalóit, és a Párizsban szerzett 694
