Életünk, 1998 (36. évfolyam, 1-12. szám)

1998 / 7-8. szám - Pósa Zoltán: Jódillat és komlóíz

neki ez most úgy hiszi, nem elég. Lehet, hogy néha vissza szeretne menni a középiskolai katedrára. Pedig nincs szebb annál, mint hogy bátyámmal együtt fölnevel bennünket. János legyék csak orvos, mint apa. En leszek tanult háziasszony, tanult anya, aki tanult, hazaszerető gyerekeket nevel. S nem csak a nagy hazára gondolok... Erre a kis szegletére is a főidnek. Amit Berekfürdőnek hívnak. Neked el merem mondani, nem nevetsz ki, pedig nem valószínű, hogy te leszel gyermekeim apja. Pedig jó volna, én szeretném. Dehát te nyugtalan vagy, üstökös vagy az állócsillagok között. Kicsit sajnállak is ezért. Mennyein gyönyörű és pokolian nehéz életed lesz. Éld le előre velem a boldogságra szánt rövid időd néhány óráját.- Miért nem mentél tanárnak? Ne érts félre, csak kíváncsi vagyok!-A fürdőbeli munkát, akár a szállóban, akár a vendéglőben dolgozok majd, nem lehet úgy elfelejteni hosszabb szüneteltetés után, mint a tanítást, amelyből bizony végleg ki lehet esni már két gyerek rendes fölnevelése után is, én pedig négyet, ötöt akarok. Nem, a katedrát vagy az orvosi szikét nem lehet büntetlenül elhagyni, a gyógyszállós, a vendéglátós munka máris a véremmé vált, és valljuk be: azt azért bármikor újra lehet kezdeni. Nyugalmas, szeretetteljes dolog. Misszió, mint a nagyapádé. Te mondtad: itt örökké élnek az emberek. Bennünket Isten és Jézus nagyon szeret.

Kerek ház, kerek tornác. - Apa még rendel, anya asszisztenskedik mellette. Most ne folytassuk velük. Hagyjuk őket holnapra. Ne szorongj, ők is biztosan szeretnek majd téged. Velük még annyira sem kell viselkedned, mint Pötyi nénédéknél. Jó fejek. Na, akarsz még innya? Igyunk egy búcsúpoharat, egy Szent János áldást, aztán pihenj le, rádfér, és hála Istennek - csókolja meg - hosszú még a nyár. A mi nyarunk.

Karcsú, rövid nyakú palackot hoz ki a konyhából, piros cirádás címkével. Nem édes, nem keserű, eggyé válik az emberrel. - Holland Amstel, a világ legjobb söre, a főiskolán szereztem belőle egy rekesznyit a kedvenc tanáromtól -súgja. - Isten adjon neked szép álmot, édes Albert. S gondolj egész éjjel rám... Vigyázz, megérzem, ha nem velem vagy rólam álmodtál!

Albert az égre bámulva, kis tisztáson át halad a kertek alján, majd a templom menti dűlőn kikerül a főutcára. A torony emberfeje rámosolyog... Platánok alatt andalog a főtérhez, még meg akarja lesni a fürdőcsarnokot esti kivilágításban. A tisztás közepére áll, olyan szögben, hogy belásson a kocsmába úgy, hogy őt nem látja senki... Facirádás pult, jó falusi kocsma és egy ormótlan zenegép.

Pistit pillantja meg, ahogy keresztben álló szemekkel, kissé már billegve tartja kezében a Hubertussal teli üveget, s tölt mindenkinek, aki körbe állva áhítattal hallgatja. A wurlitzerhez lép, s bedobja az obulust. Pattogós, fülbemászó zene: ,Annál az első ügyetlen csóknál drága...” A pesti nóta üresen száll a falu csöndje felé, benyomul az ég óriássüvege alá... Albert megszaporázza lépteit, fölpillant Illés szekerére. Vajon mikor áll meg énelőttem és hová visz majd... bicsaklik meg benne egy botlással együtt a sörillatú pátosz.

Kineveti magát, újra megáll a templom előtt. Hazaért. Istenem, de jó, hogy nem halasztottam egy vizsgát sem. Most még előttem hetven nap éteri és fóldnehéz jódillatú és komlóízű nyugodalma.

671