Életünk, 1998 (36. évfolyam, 1-12. szám)
1998 / 7-8. szám - Bognár Antal: Életvadászok
Szándék, irány, cél? Romm Lénárt beszélgetett egy holland katonával is, aki végigasszisztálta Srebrenica szerb elfoglalását, minek utána halomra lőtték a férfinépet a sihederekkel egyetemben.- Mi értelme lett volna ott, vagy bárhol keresnem apám gyilkosának fiát, még ha történetesen valóban oda bujdokolt is el, valóban gonosztevő és halálra keresik? Mit olvashatnék a fejére? Mit respektálhatnék abból, amit a saját nevében apja mentségére felhoz? Mivel engesztelhetne ki a jóvátehetetlenért? Mi köze lehet hozzám és a holnapomhoz? Miért vennék magamra bármit abból, amivel az ő dolga megbirkózni? Splitbe vezető első útján szerb őrszem állította meg, egy pelyhedző állú, pattanásos képű suhanc. Rosszat sejtett: errefelé, úgy hírlett, nem egyszer kéksisakosoktól is egész egyszerűen elszedték a járművüket. A suhanc vigyorogva kiszólította a kocsiból, futó pillantást vetett az irataira, aztán fürgén felpattant a vezetőülésre, maga mellé hajította a géppisztolyát, s nekieresztette a dzsipet az őrhelye mellett kezdődő lejtőnek, amely szemközt meredek hegyoldalba fut fel. Gyorsan úrrá lett felette, s nagyokat rikkantva, a nyeregből a huppanókon majd kiesve körbeszáguldott a tisztások szeszélyes folyosóján, társa, egy nagybajszos, széles homlokú, akkurátus ember a fegyverét leeresztve vidoran szemmel kísérte. A legényke elébük zúdult, rettenetesen befékezve megállt, kipattant a kocsiból, és intett Leónak, hogy visszaülhet. Nem vettek tőle semmi sarcot, mint szerb check pointokon bevett szokás volt, még csak egy karton cigarettát sem, amit Leó a biztonság okáért mindig magánál tartott, annyival is könnyebb szívvel, hiszen ő maga nem dohányzott. Ezt az utat többször is megtette. Másodjára, harmadjára is a pattanásos szerb legénykét találta ott, s a ceremónia semmiben sem változott, csak a motorházat nyittatta ki vele az őrszem, és hümmögve megvizsgálta a motort. Aztán negyedszerre odalenn, a tisztás közepén valamiért meggondolta, és mint aki díjugratáson nekifordítja a lovát az akadálynak, bevette a kocsi orrával a szemközti meredeket. A bajuszos nem is vette észre mindjárt; de akkor elkomorult, egy lélegzetvételnyi ideig meredten állt, aztán éktelen kuijon- gatásba kezdett. Vagy hallotta, vagy nem, a fiú a nekiiramodásából észrevehetően veszítő Willisszel robogott fölfelé a meredélyen. És akkor, pakk, egy fütyülő hang. Valahonnan fügyültek rá, és megcélozták. A lövedék jó húsz méterrel mögötte robbant, de láthatóan meglepődött és megzavarta, a kocsi jobbra, balra tért; s már fütyült a következő lövedék. A vezető eközben pánikszerűen kémlelve erre-arra hirtelen átjárót lelt egy éles, patakmosás- szerű kanyarulaton át, de rosszul mérte fel a kijáratát: az ösvény szája csak látszólag mutatott felénk, lágy ívben elfele fordult, a fák elzárták az ide vezető feljáratot. A bajuszos most már megfeszült nyakerekkel ordított valamit. A második gránát kicsivel még távolabb robbant, és nem jött újabb fütyülés, a fiú azonban nyilván épp ezért nyomta erősebben a pedált, inalva a harmadik lövedék elől, mely pontosabb lehet. Akkor észrevette, hogy zsákutcába tévedt. De csak egy pillanatra torpant meg, nyomban megkettőzött erővel röpült át valami hasadékon, s elindult a hajlatban, mely hosszú ívben kanyarodik vissza, följebb, az útra, ahol már biztonságban van; rövid időre eltakarták előlük a fák. Mikor előbukkant, még mindig nem hallatszott a harmadik fütyülés. De egy nevetségesen piciny pukkanás hirtelen felvetette a jármű bal felét, s a Willis hármat fordulva legurult, mint valami játékszer... 653
