Életünk, 1998 (36. évfolyam, 1-12. szám)

1998 / 7-8. szám - Bognár Antal: Életvadászok

után a trepcai ólombányászok a föld alá levonulva azzal fenyegetőztek, magukra robbantják a tárnákat, ha nem adnak nemzetüknek több jogot. A válság fogcsikorgatással, ultimátumokkal, hosszas alkudozással alaposan elhúzódott, mígnem sikerült napvilágra csalni mindnyájukat, félig vak, hamuszín embereket. Azután a hatalom előbb azoktól szabadult meg gyorsan, akik kezére játszottak a cselvetésben, majd hozzálátott felőrölni és gyökerestül kiirtani a rebellis szellemet. Őslakosoktól mentes kirakatgyárakat alapított, az erre kapható ifjoncokból pedig jó pénzért darabontokat toborzott magának, egész hadseregre valót, bezáratta a nem államnemzeti iskolákat, elbocsátott orvost és tanárt, maroknyi gyarmattartó népességének pedig az anyaországból vezényelt kénytelen-kelletlen szolgáló cselédértelmiséget. A főkolomposokkal a hatalom irgalmatlanul leszámolt. Az agyonvert albán diákok véres tablója hiába járt be országot-világot: Európa csak attól ijedt meg, ha a leendő képét mutogatják neki - ami volt, azt általában igyekszik minél gyorsabban elfelejteni. Az egész kontinens csupa felejtés. És csupa rémület; mi lesz, hogyha netán a felejtés nem bizonyulna elég hatásosnak.

Itt kapott vérmérsékletének megfelelő szerepet Nenad.

Egy rendőrségi vallatáson meghalt Nijaz Kocaj, s az ő lelkén száradt a halála.

Az áldozat négy fivére közül a legidősebb régebb óta Németországban települt le, ennek a keresménye tartotta fenn a családot, amikor a többit elbocsátották a vasúttól, és - mint addig évi kétszeri vasutas-szabadjeggyel Lengyelország és Törökország között - ezután élesben ingáztak csempészjáratokon, maguk is az útonállás, bárok és menhelyek körüli leszámolások, drogkereskedés, fegyverbeszerzés olyanfajta köreit róva, mint a zsandár, aki Ni- jazért életével tartozott a Kocaj családnak. A bosszúállás el nem hárítható, szent kötelessége nem az apára, Xhevadra hárult volna; hogy vén fejjel, negyvenöt évesen helyettük ő vette magára a feladatot, az már sokat elárult az idők romlásáról. A testvérekben a nyomor azt támasztotta fel, amit boldogabb korokban és népekben a technológiai forradalmak vagy a jólét ébreszt: gyávasággal felérő önkíméletet, amelyben az ősiségnek csak a leegyszerűsödő technikái élnek tovább. Többszöri, veszélyesen közeli találkozásaik egyikén ők az ugyancsak útlevelek sokaságát váltogató Nenadnak csupán az eredeti úti okmányát kaparintották meg; s ha ezt megsejdítette a gyilkos, tudhatta, a sarkában járnak.

De a végsőkig elszánt üldözője az apa volt, s nem az életerősebbek közül egy. Az apa, Xhevad Kocaj eredt a nyomába - zsebében a rosszat sejtve hol ide, hol oda menekülő Nenadovics valódi útlevelével, amelybe a maga képét hamisíttatta. Balszerencséjére ekként bukott le.- Vagy el tudnál képzelni egy szerb haramiát, akármit művelt is, hogy holmiféle fogdában föladja az egészet, és mert mindent veszve lát, fölköti magát? - hunyorgott Fehérhegyi százados az igazáról győzögetve engem. - Csak egy vakhitű arnauta veheti annyira a lelkére a véglegesnek gondolt kudarcot, hogyha már valóban karnyújtásnyira volt a sikertől, a vendetta beteljesülésétől, s a körülmények alakulása folytán most aztán talán örökre letehet szándéka megvalósításától, csak annak mehet el úgy az esze, hogy megsodorja magának a selyemsálat; és az még csak le sem szakad alatta.

651