Életünk, 1998 (36. évfolyam, 1-12. szám)
1998 / 7-8. szám - Bognár Antal: Életvadászok
„So siehste aus...”- a foga közt ő csak ezt motyogta. Az ő kedvenc Jókaija idejében voltak a lapok inkább a közönség vezetó'i - ahogyan az életrajzíró Mikszáth megjegyzi semmint a „napok fotográfiái”, mint lettek később. Józan eszmék terjesztése volt a rendeltetésük, nem a hírszolgálat. Nem azt kürtőitek világgá, hogy mi történt ma, azaz hogy tegnap, hanem annak az útját egyengették, aminek holnap, holnapután, egy év múlva kell történnie. Mikszáth korában már csak a búr vagy a japán háborút övezte olyan lapolvasói érdeklődés, mint ekkor még holmiféle zengeményeket, erkölcs-prédikációkat és szócsatákat. És persze akkoriban is már, Mikszáth veszi észre, a jámbor, öreg, becsületes lapok helyett más sajtó támadt, ó'rült versenyben terjeszkedő', melynek nem célja már vezetni a közönséget, hanem csak narkotizálni; szenzációs, pikáns olvasmányt kell adni, ez a fő, egy kis feleselés jelentó'sebb esemény, mint bármiféle elmemunka. A hírgyár működése napjainkban összetettebb, boszorkányosán egyszerű és boszorkányosán kiismerhetetlen. A legkisebb itt a legnagyobbhoz van a legközelebb. Az igazi életvadászok ők: a riporter és a lap vezetője. A többi, közöttük - rangban mind annak fölötte és ez alatt - csak formákkal és szavakkal bíbelődik. Ok pedig az élettel néznek farkasszemet, a valót próbálják kifürkészni. A fentivel és a lentivel; úri magaslatból és póri profanitással. És soha teljesen egyformán nem ítélnek. A riporter nyomkövető' - s a legjobb nyomkövető az, aki belebújik a követett vad bőrébe, úgy éri utol, hogyha lélegzetét is átveszi, beleképzeli, beleéli magát a helyzetébe. Ezért volt az, hogy a minden hájjal megkent régi riporter is a nagy népboldogítás idejében - néha átállt az élethez, mint a legkiválóbb kémek. A mai hírgyárak legfelsőbb főnökének viszont egyvalamit nem szabad, épp ezt az egyet: azonosulni. S persze még egy apróságot, de ezt aztán semmiképp: nyíltan bevallani, hogy nem tehet ilyet. Az életvadászok közül ez, a kisebbik csatangol, szimatol, portyáz, és anyagot hoz, s erről az élet nagy, fondorlatos fővadásza mondja meg, hogy kell-e a lapnak tálalásra. Ő mondja meg, mert ő lesi az évszakok változását, a hajnalt és magát az irdatlan sötét erdőt, mely tudvalevőleg az emberi ténykedésnek az élet felén túl kedvelt tartománya, ahol az ide tévedteknek a tévedésért egykönnyen száműzetés jár. Csk ha rábólintott, azután jönnek a magunkfajta preparátorok... Romm Lénárt jó szelet, jó évet fogott ki 89-ben, soha jobbat. Egy orvos közlése nyomán elvergó'dött abba a végpusztulást idéző romániai árvaházba, amelynek képei jóval később bejárták a világot - hangosan azonban nem lehetett a gyanút kimondani, hogy nyugati kutatóprogram keretében fertőzhettek meg százszámra gyerekeket. A zsarnokság végpusztulását valójában nem tudni, milyen szérum indította meg, mindenesetre Leó zsebében már a neves nyugati tévétársaság tudósítói igazolványával jutott el a temesvári lázadás, a vérengzés és brassói lövöldözés után Bukarestbe, ahonnan a december 21-i, éjjel szétvert Egyetem téri tüntetéstől kezdve tudósított; nem egyszer alkalmi futárral, amikor már segélyszállítmányok is bejutottak. Olyannyira nem volt pedig hadi szolgálatra termett ember, hogy még a hadseregből is kiszuperálták. Akiket besoroztak, s ilyen-olyan tüneteket produkálva iparkodtak kibújni a katonáskodás alól, azokra az vár, hogy jól meg646
