Életünk, 1998 (36. évfolyam, 1-12. szám)

1998 / 7-8. szám - Bognár Antal: Életvadászok

jobban a közelébe férkőzött, mintsem bárki is hihette volna, s mint amennyire nekem eddig sikerült vagy egyáltalán sikerülhet. Csak az a kérdés, mit nyom a latban az, ami az élettel együtt elenyészik.

Nem valami jól ismertem, megvallom, ezt az embert, akinek alpári beszédétől berzenkedtem kissé; még inkább az volt számomra viszolyogtató, hogy ennek pocsolyaszaga az ő közegének az otthonosságig közömbös. Ő maga legföljebb azzal mentegetőzött, hogy németül nem esne olyan jól, és nem is lehetne úgy megcifrázni a sommás véleményt, mint magyarul. Nem jól ismertem Romm Lénártot - aki idegen ajkúaknak gyakorta Lav volt és Leó annyi mindenről nem tudtam, ami lényét és szenvedélyét talán jobban megmagyarázza. S most gyászbeszédet nekem kell mondanom fölötte.

Tudtam, hogy a Bácskából vetődtek Magyarországra a háború végi fejetlenségben, s hogy csak a véletlen mentette meg a Németországba való tolon- colástól. Ami hátránya később a jött-mentségből származott volna, attól nevelőapja jóvoltából mentesülhetett, ám kamaszkora gyorsan eltávolította Fehérhegyi századostól (akiben egyébként örök életében túltengett az állam- védelmi hűség). Bátyja, akihez nagyon ragaszkodott, 1956-ban Münchenbe emigrált. Egy ízben állítólag ő maga is megpróbált disszidálni.

Nem tudtam például, hogy apját Torzsán Aleksander Romm gyanánt írták be a cirillbetűsre változott anyakönyvbe. Halotti anyakönyvét is cirillbetűsen állították volna ki a Savino selo - Szávafalva - nevet visszakapott faluban, ha ekkoriban a bosszúból leöldösött és hamarjában elföldelt népek efféle leltározásával bíbelelődni lett volna kedvük. Lénárt születésekor, 1943-ban a falu neve újra Torzsa volt; nem tartósabban, mint a tábla a Délvidék községeiről elnevezett kórtermek egyikének ajtaján az újvidéki Vöröskereszt- hadikórházban. A kórtermeket aztán kiürítették, a nevezett falvakban beütött iszonyatot azok ismert nevével együtt elzsibbasztotta a hallgatás.

A maradék németeket verbásziakkal, szenttamásiakkal együtt a felszabadítók az ókéri táborba zsúfolták. A csöppséget, akit sietségükben egy tarisznyába téve cipeltek a sáros úton, kis híján elvitte a híg kásától kapott hascsikarás: a tarisznyából, amelybe csúsztatva kis testét magukkal hurcolták, már megvarrták neki a szemfedőt.

Nagyapja, az öreg Romm a bokorrá nevelt pünkösdi rózsát készülődött épp megmetszeni kertjében tavaszra, még amikor az első nagy szedelőzködési hullám csapott át a vidéken, a metszőollóval körbeszabta a bokor kontyát, aztán nekitérdelt, dühödten visszavágta tövig... Rosszkor talált rózsametszésbe fogni, meggyűlt a kezébe tört tüske. Vérmérgezésben halt meg Okéren, a táborban.

Effélékről Lénárt hallgatott.

A hetvenes években Torzsai Béla néven közzétett néhány irodalmi próbálkozást. Egzotikus témaválasztás, hajlam az elburjánzó archaizálásra; írásait utánérzésnek minősítve Kodolányi nevét emlegették fitymálólag. Való igaz, tobzódott a korfestő szavak használatában, lábjegyzetbe való egész szómagyarázatokat épített be a követhetetlen változatokban kibontakozó, romantikus fordulatokban bővelkedő elbeszéléseibe. Emlékezetes volt egy történetsorozata, amelyhez Jókai álma, Egy Jókai-motívum kibontása, J. M. elveszett regénye is hasonló címváltozatokban tért vissza, s amelyeknek hőse a talált - vagy ellopott - gyerek: Nenad-Nembiz.

642