Életünk, 1998 (36. évfolyam, 1-12. szám)
1998 / 1. szám - Nyikolaj Trubeckoj: Dzsingisz kán hagyatéka
honosítására, de emellett határozott intézkedéseket kellett hozniuk, hogy ne fertőződjenek meg az európai szellemtől. Az európai technika átvételét I. Péter vállalta magára. De annyira lelkesítette ez a feladat, hogy szinte már öncélúvá vált, és nem hozott olyan intézkedéseket, melyek megakadályozhatták volna azt, hogy az európai szellem megfertőzze az oroszokat. Ezt a feladatot pontosan úgy végezte el, ahogy nem lett volna szabad, így pontosan az történt, amit mindenképpen el kellett volna kerülni: a külső hatalmat, azon az áron szerezték meg, hogy kulturális és szellemi téren Oroszország Európa rabszolgája lett. I. Péter átvette a nyugati technikát, hogy megerősítse Oroszország külső hatalmát, ugyanakkor a legsúlyosabb megaláztatásokat mérte az orosz nemzeti érzésre, és lerombolta azokat az alapelveket, amelyekre Oroszország belső rendje épült. Eltörölte a patriarkátust, az orosz állami-ideológiai rendszer létfontosságú intézményét, az uralkodó osztályban felszámolta a vallásos életvitelt, elutasította a cár mint a vallásos életvitel ideális, példamutató képviselője szerepét. Nemcsak az államideológiai, hanem a valláserkölcsi alapelvek is meginogtak: az udvar kedvelt szórakozása volt az istenkáromlás („bohócok és szeszkazánok szinódusa”), arra kényszerítették a nőket, hogy a szűzies óorosz viselet helyett mélyen dekoltált, az oroszok szerint szégyenletes európai ruhákat hordjanak, a bojárokat pedig beterelték a hírhedt assemblékra és elítélendő viselkedésre kényszerítették őket. Nemcsak elvetették, hanem ellentétükbe fordították az orosz élet alapelveit: a cár nyíltan együtt élt német szeretőjével, nem vette feleségül, de voltak gyerekeik, végül „Katalin császárnő” néven megkoronáztatta, példát mutatván ezzel az erkölcstelen életről ahelyett, hogy, mint elődei, a vallásos életvitel megtestesült ideálja lett volna. Magát a vallásos életvitelt az uralkodó osztályban felváltotta a nemzetietlen és vallástalan, tisztán világi európai életmód; a nemzet lelkiismeretét megtestesítő pátriárka helyett a szinódus lett az egyház vezetője, ezt megalázó módon alárendelték az államhatalomnak és megfosztották attól a lehetőségtől, hogy valódi tekintélyként emelhesse fel a szavát. Ilyen nagy árat kellett fizetni azért, hogy Oroszország nagyhatalom legyen, távolabbra tolja határait és olyan nagy katonai erővel rendelkezzen, hogy reszkessenek előtte a külföldiek, a népet pedig az kárpótolta az orosz-világ előtt folytatott feslett életmódért, hogy az „ács-cár”, az ‘„iparos-cár” nem veti meg a kétkezi munkát, ugyanúgy dolgozik, mint, az egyszerű munkások, káromkodik, mint a kocsis, ráadásul furkósbotéal tángálja el a dölyfós nagyurakat. Magától értetődő, hogy minden orosz ember, aki a nemzeti, vallási, erkölcsi alapelvekhez tartotta magát, utálattal fordult el ettől a példától. Pétert csak az orosz szolgálatba állt külföldiek vagy megalkuvó oroszok követhették, csupa elvtelen karrierista, hiúság vagy haszonlesés vezette őket. „A cári fészken hű fiókák”* nagyrészt cégéres gazemberek és szélhámosok voltak, akik összehasonlíthatatlanul többet loptak, mint a korábbi hivatalnokok. Aligha lehetett véletlen - jegyzik meg szomorúan az orosz történészek -, hogy „Péternek nem voltak méltó örökösei”: derék orosz ember aligha csatlakozhatott hozzá. Bár Péter nagy művét a patriotizmus inspirálta, ez sajátos, az orosz élet* Puskin: Poltava, ford. Kardos László (in:) Elbeszélő költemények, mesék, Bp. 1977. 275. o. 61
