Életünk, 1998 (36. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / Különszám - Molnár András: Lipótvár feladása
nagyobb távolsága a visszavonuló magyar főseregtől, nem sok jóval bíztatta a körülzárt védőket. Görgei Artúr tábornok, a feldunai hadtest parancsnoka - december 26-án, Győrött kelt levelében - szabad választás elé állította Ordódy Kálmán őrnagyot, Lipótvár parancsnokát: „Miután Lipótvár erődje Nádasnak és Nagyszombatnak eleste által, de még sokkal inkább a Vágnak befagyása által számunkra jelen helyzetünkben fontosságát elvesztette; miután sem támpontul egy, azon vidéken manövrírozó hadtestnek, sem menedékül neki nem szolgálhat, s a várőrség Makk őrnagy kijelentése szerint egy rendes várhad részéróli szabályos ostromlást alig 3-5 napig, egy mozgóhad általi ostromlást legjobb esetben legfól[j]ebb 14 napig képes kiáltani; annálfogva önnek saját legjobb belátására bizatik, ezen várat azon pillanatban odahagynia, amelyen túl az erősségnek további védelmezése annak összes tüzérségi felszerelését céltalanul csak az ellenség kezébe juttathatná. De mielőtt ön magát ezen lépésre elszánná: elébb azon meggyőződésre kell jutnia, hogy az említett vártüzérségi fölszerelést csakugyan meg is mentheti. Ha ön a kellő elszállítási eszközök előteremtését lehetetlennek nyilvánítja: akkor tartsa az erődöt a végsőkig! - Az alternatíva tehát így áll: vagy otthagyni a várat, de az ágyúkat megmenteni - vagy tartani a várat. Az elsőbb esetben ön vállalja el a felelősséget a kimenetelért. A másik esetben én.” Görgei utasítása valószínűleg nem jutott el Ordódyhoz, de ha eljutott volna is, akkorra már késő volt: december 24-én bezárult a császári ostromgyűrű Lipótvár körül. Eközben Ordódy tett ugyan néhány védelmi intézkedést (felégették a Vág hídját és a vár körül álló épületeket), a tüzérségi eszközök elszállítására azonban ez idő alatt senki sem gondolt. Lipótvár őrségének nem volt más lehetősége, mint a bizonytalan idejű és kimenetelű védekezés. Miután Ordódy visszautasította Simunich december 17-i, a vár megadására felszólító felhívását, a császári tüzérség megkezdte felvonulását Lipótvár alá. A lövegek odaszállítása, felállítása, a lőszerek, bombák előkészítése jó néhány napot igénybe vett. Az ostrom kezdetét késleltette némileg a várbeli tüzérség is, amely megpróbálta minél távolabb tartani az ellenséges ütegeket. Viszonylag csekély kárt okozott a császáriaknak a december 28-án délután történt magyar kitörés, annál nagyobbat a másnapi robbanás, amely az ostromsereg tüzérségi laboratóriumát döntötte romba. A császáriak a robbanás során sértetlenül maradt mintegy 200 bombával kezdték meg Lipótvár lövését december 30-án délelőtt. Miután Simunich parlamentere ismét eredmény nélkül tért vissza, mintegy 4 órás tüzérségi tűzpár- baj kezdődött. A császáriak szinte minden lőszerüket ellőtték, azonban sem a falakban, sem a védőseregben nem okoztak jelentősebb kárt („csak egy tizedesünk találta halálát e szörnyű csatába” - jegyezte fel az egyik honvéd). Annál eredményesebb volt a várbeli tüzérség, amely nemcsak távol tartotta, de szét is rombolta a császáriak több lövegét és rakétáját. Miközben a császáriak megkezdték az előkészületeket egy komolyabb tüzérségi ostromhoz, a magyar fővárosban 1849. január 2-án tartott haditanácsban szóba került Lipótvár ügye is. Itt az a határozat született, hogy Görgei feldunai hadtestje az ellenség fő erejének lekötésével északnyugat fele indul Lipótvár felmentésére, majd a bányavárosok biztosítására. Görgei előrenyomuló előőrsei január 10-én Verebélyen Simunich elővédjébe ütköztek 541
