Életünk, 1998 (36. évfolyam, 1-12. szám)
1998 / 4. szám - Erotika - Alberto Bevilacqua: A tisztaság Erósza
most olyan kiváltságnak tetszik előtted, ahol az ismeretleneket részesíti előnyben és téged örökre kizár belőle. Mint azt már előbb is írtam, megérted a tanítást, a segítséget, amit adtál neki. Mikor gyógyul be a seb? Mikor tűnik el ez a fajta szenvedés, kín, ami annyira más, minta többi? Az Erósz bánata megszűnik. Ami a tiéd volt, most mintha idegen dimenzióba és birtokba került volna, de tudomásul veszed, hogy végigélted azt az időt, amit a sors rád mért. Nem marad más számodra, csak egy űr, egy szakadék, amit talán majd kitöltesz, s amitől úgy fogod érezni, hogy közelebb kerültél a halálhoz. Mint amikor a szerelmes történetek végét a halálhoz kötik... Ezalatt, mintegy visszafordítva az idő kerekét, a lehető leggyorsabban vissza akarod hódítani ezeket a részleteket: ...Néhány kép újra megjelenik előtted. Ahogy felöltözik az ágy mellett. A szoba sötét, de a falon, az elhúzott függönyön keresztül, megjelenik a közeli nappalt jelző, nyári pirkadat fehér fénye. Szeretted azt az érzést, amikor elment, ahogy alakjának árnyékában vonalak, formák végül kifejezések rajzolódtak ki, amik, mintha teste ott sem lett volna, s nemlétezés semleges mélységéből törtek föl, és most ezzel a gondolattal és vággyal akarod megírni neki azt, ahogy elhagyott; ezzel a gondolattal és vággyal akarod papírra vetni, úgy, hogy vonalak, formák, kifejezések rajzolódjanak ki, mint a nap fénye által. Mielőtt felöltözött, végigsimította magát, hogy visszanyerje, a mindennapok harcedzettségét, amit a szerelmes éjszaka alatt elfelejtett. Olyannak tűnt föl előtted, mint egy készülő harcos, aki felméri erejét, akit egy pillanatnyi bizonytalanság fog el. Azt gondolta jó lenne félig felhúzott harisnyában maradni - és így, a festményen szereplő alak - pózában végezni. Ujjai, a harisnya szélét éppen a térde fölé húzzák, a lába a székre támaszkodik és meztelen teste, ami látszólag jelentéktelen, mégis, az idő fogságában átalakuló tétova mozdulatra hajlik. Egyszer, amikor elment, az üzenettel együtt ott maradt ez a tétovaság is. Éjjel erősebben ölelted, hogy a megvédd a külvilágtól... Mész és újraolvasod leveleit. A romantikus vénájú emberrel megesik, hogy megosztja egy barátjával, hogy a nőnek, akit szeretett és akivel szakított, leveleket írt, szobáról-szobára, a szállodai lakosztályokban, ahová rövid pihenőkre vonultak vissza, hogy mindent elfelejtsenek. „Szobáról-szobára?” „Szerelmes levelek voltak és a szerelem nem ismer távolságokat, még akkor sem, ha adódnak. Ideális volt közelről feladni őket. Hajnalban keltem, papírral és tollal bezárkóztam a szalonba, aztán a hálószoba ajtaja alatt becsúsztattam a borítékot.” Ezt írtam: „Szép volt megízlelni Párizst, igaz? A sok pótolhatatlan élmény közül emlékszem, együtt sétáltunk a boulevardokon, és ott vannak azok a félreeső padocskák. Egy kicsit fáradtan ültél le és én mellédültem, válladra tettem a kezem, hogy megosszam veled boldog fáradságodat, s a hátadat melegítő lemenő napot... Párizs olyan város, ahol az ember úgy érzi magát, mintha 311
