Életünk, 1998 (36. évfolyam, 1-12. szám)
1998 / 4. szám - Sarusi Mihály: Csavargólapok
Pulawy-i szuvenír Lublinban énekkari verseny, a debreceni diákkórus fellép itt is, fellép ott is, kirándulás a lengyel királyi városkába, Kazimierzbe, meg Pulawyba. Pulawy- ban egy szabadtéri színpadon kornyikáltunk, utána fogadás a legfényesebb szállodájukban. Az ember nem győzte a fejét kapkodni, különösen hogy a konyakot kínáló pincérlány több, mint szemrevaló volt. Konyakospoharakkal járta a vendégseregletet, s ahogy rád nézett a tálca fölött! Egy szó, mint száz, addig meregettem reá a szemem, míg nemcsak hogy észrevett, visszaadta a tekintetemben bújkáló... akármit. S egyszer csak nekem kezdte hordani a konyakot. Ha csak ránéztem, már hozta az újabb adagot. A haverok kinevettek, biztos azt hiszi, hogy még vedelni akarok! Persze, hogy nem azért jött oda hozzám újfent és megint. De ezt, rajta kívül, csak én tudtam. Csak néztem, csodáltam ölelni való édes alakját, fehér kötője alatt rejlő testét, szép arcát, s hogy úgy mondjam: ahogy haladtam előre a kupicák kiürítésének áldozatos tevékenységében, úgy lett egyre csinosabb az a lengyel pincérlány. Őszintén szólva tökéletesen megfeledkeztem Debrecenben hagyott babámról. Én lengyelül, ő magyarul nem tudván csak néztük egymást! A végére a vágyakozás határozottá tett: búcsúzva a vendéglátóktól magamhoz szorítottam, s csekély, szlovákba ojtott muszka nyelvtudásommal annyit tudtam neki mondani, hogy este visszajövök! S azt azért megértettem, hogy vár! A csók folytatás nélkül maradt, mert természetesen nem szökhettem meg Lublinból, ahová visszavitt a buszunk. Pulawy; ezt is jól elpuskáztam! Annál jobb konyakot még nem ittam. Leányok a fövenyen Az ugornyai fövenyen, az almádi strandon, a csabai Árpád-fürdőben, szóval bármerre vet a sors, bárhol talál évről-évre fürdőnyitó Pünkösd hava, évről évre új szépség a vízparton. Tizenhatéves, tizennyolc? Ki mikor virul ki, ki mikor bontja ki szirmait. Ahány esztendő, annyi új legszebb. A tavalyi szépség, ha ad magára, igyekszik az élen maradni, a tavalyelőtti, még régebbi: már asszonyosodik, tán ki sem ül a víz mellé. Ott az új legszebb. Mindig a legújabb, a legfrissebb a legbájosabb. A legesleg. Kit évről évre kiesz a fene a faerdőbe (Fertő-tó mellé, Maros partra, bárhová!), tudja: évente más a legszebb. A mindig legújabb. A legfiatalabb bombaszép kisleány. Ha megnézed, végigméri magát, mit bámulsz rajta, csak nem csúszott ki a melle a fürdőruhájából? Esetleg zavarában rád köszön: Csókolom! Ma, mert tegnap még (tavaly!) az a másik kacéran visszanézett: csak nem tetszem neked, fiú? Öregfiú... Hol van már a tavalyi föveny. 295
