Életünk, 1998 (36. évfolyam, 1-12. szám)
1998 / 2. szám - Lányi András: The Media Is The Mess
naponta a világ legszebb városaival és tájaival kényszerül összehasonlítani. Amíg a gyönyörű természetfilmek bármikor elröpítenek a trópusi őserdők mélyére, vagy a délszaki tengerek színpompás, emberi szem nem látta tündérvilágába, ki aggódna a városszéli patak elszennyeződése, az útmenti fák kivágása és a helybéli énekes madarak pusztulása miatt? Audiovizuális eszközeink biztos menedéket kínálnak a tömegközlekedés kívánalmai szerint tönkretett városok, az optimális hatékonyság ismérvei szerint szervezett munkaidő, a kiürülő közterek és a kiüresedő társalgás egyhangúsága elől menekülő embernek. Olyan menedéket, ahol kockázat, kudarc, erőfeszítés, a mások elismeréséért és szeretetéért folyó versengés fáradalmai nélkül jut mindenki azonnal jutalomhoz: izgalomhoz vagy nyugalomhoz, virtuális partnerekhez, tudáshoz, tetszés szerint. A techno-telemédiumok által előállított környezet közömbössé tesz a saját természeti és társadalmi környezetünk iránt. Egyre kevesebb okot találunk rá, hogy elhagyjuk képernyőink biztonságos körét. A tájékoztatás, a szórakozás, a politika és az üzleti élet egyaránt és egyre inkább az audiovizuális hálózatokban zajlik. A valamikori fórumok helyén most kábelek húzódnak, úja Vilém Flusser. A köztér az ottlét színteréből az áthaladás útvonala lett; veszedelmein ki-ki személygépkocsijába zárkózva hajt keresztül, hogy mielőbb eljusson saját, hermetikusan elzárt magánterébe, ahol végre - kommunikálni kezd a külvilággal. Az előttünk élt nemzedékek a létfontosságú értesülések túlnyomó többségét még személyesen hozzájuk intézett közleményekből merítették, ismerősöktől szerezték. Ez ma már nem így van. A mi leggyakrabban emlegetett ismerőseink nem tudnak róla, hogy ismeijük őket. Nélkülözhetetlen értesüléseink legfőbb forrásai olyan információs rendszerek, amelyek nem vesznek rólunk tudomást (akkor sem, ha az „interaktív” program tartalmazza a lehetséges válaszreakciókat - a „mi” lehetséges válaszainkat és választásainkat). Mi rendszerint társak nélkül társalkodunk: kommunikálunk. Gyakran fölhívják a figyelmünket arra is, hogy manapság mennyivel kevesebb szellemi és fizikai erőfeszítésünkbe kerül, hogy hírekhez, információhoz jussunk, mint eleinknek, akár egy vagy két emberöltővel ezelőtt. Tényleges helyváltoztatás nélkül kerülhetünk kapcsolatba tőlünk távol tartózkodó ismerős és ismeretlen emberekkel. Egy gombnyomás vagy egérkattintás, és bárhová eljuthatunk: könyvtárba, színházba, sportcsarnokba, politikai gyűlésekre. Úgy művelődhetünk, hogy a keresett információt tetszés szerint emeljük ki kulturális kontextusából, tekintet nélkül eredeti környezetének összefüggéseire. Ugyanolyan közelből szemlélhetjük távoli földrészek lakóinak életét, mint a szomszéd utcában kiütött tűzvészt - s mindkettőt kívülállóként, felelősség nélkül, a biztonság illúziójával (akkor is, ha már a saját házunk teteje lángol). E tetszés szerint fólidézhető-eltűntethető másvilágon, képernyőink derengő fénykörében mindaz, ami valaha volt, egyszerre van jelen, és az események sorrendje akaratunktól, legfeljebb a műsor rendjétől függ. Az okozat előbb jelenik meg, mint az ok, a jövő a múlt elébe vág - hogyan is beszélhetnénk a tett következményeiről, felelősségről? Minden mindennel összefüggésbe hozható, tetszés szerint manipulálható és előállítható. A médiumok feleslegessé teszik az eligazodást a fizikai téridőben, megkímélnek a 170
