Életünk, 1998 (36. évfolyam, 1-12. szám)
1998 / 2. szám - Szonntág Gábor: Thomas Merton - Misztikus teológus és szemlélődő
kapcsolatot teremtsen az Abszolútummal mindenféle közvetítő intézmény nélkül. A katolicizmuson belül a monaszticizmus és annak a szemlélődés felé fordulása az egyház hierarchikus hatalma szervezésének legerőteljesebb korszakában jelentkezett. Welsh rámutatott, hogy: „A misztika sok jámbor léleknek jelentett ’menekvést’ a skolasztikus filozófia útvesztőjében és az egyházi széthúzásól. Miközben rendszeresen teljesítette a ceremoniális kötelezettségeket és elfogadta az egyház dogmáit, a misztikus túllépett a szervezett kereteken, és a ’közvetlen utat’ követte a Magasságos és Szent Egyetlenhez. A lélek közvetlen tudatosságát kereste a világos gondolkodás fölött.” (R. E. We.lsh: Classics of the Soul’s Quest, N. Y.: George H. Doran Co, 1923, 155. o.) A közvetlen vallásos tapasztalat keresése, ahogy az az egyház története során a monasztikus, pietista és karizmatikus mozgalomban jelentkezett, a lelki szárazság oázisát jelentette azoknak, akik a szervezett vallás kiszáradt kútjaiból csak port meríthettek. Underhill megjegyzi, hogy a misztika iránti érdeklődés gyakran tört felszínre a kivételes tudományos és társadalmi előrehaladás szakaszaiban. Az 1960-as évekbeli körülmények megerősíteni látszanak ezt a véleményt, mivel ez az időszak a tudomány a technika előrehaladtával kifejezetten elősegítette az istentisztelet a vallásos élet új formáival való kísérletezést. A misztikus teológiát nem ítélhetjük meg a dogmák technikai apparátusával szemben, csak azok kibontakozó hagyományában tanulmányozható, akik a szemlélődést saját életükben valósítják meg és „professio”- ként gondolkodnak róla. A misztikus teológiával ismerkedőknek az imádságos élet, az imádság fokozatai és az Istennel való egyesülés tanulmányozásához kell hozzáfogniuk. Csak úgy deríthetjük fel a szemlélődést, ahogyan az másokban vagy önmagunkban testet öltött. A misztikát nem az Isteni „tudomány” jegyében kell vizsgálni, hanem úgy, ahogy az formát ölt az emberi életben. Inge az angol misztikusokról írt tanulmánya előszavában megjegyzi, hogy a kereszténységet legjobban a nagy személyiségekben való megtestülésén keresztül lehet megérteni, nem pedig filozófiai rendszereken és vallási dogmákon keresztül, amelyek belőle származnak. (William R. Inge: Studies of English Mystics, Freeport, N. Y.: Books for Libraries Press, 5. o.) Nagy Szent Gergely pápa közzétett egy vázlatot a misztikus útjáról, amely a téma azóta is elfogadott nyelvezetét adja. A zarándoklat kiindulópontja a megvilágosodás pillanata, amelyben az ember különbséget tesz a világi értékek hiábavaló minősége és a magasztos lelki értékek között. Ennek klasszikus prototípusa Mózes, aki félelemtől dermedt tisztelettel állt az égő csipkebokor előtt. A cél az, hogy kiszabaduljunk a materializmus kötelékéből. Az életnek le kell egyszerűsödnie, hogy helyes fókuszára találjon, „Mivelhogy nem a láthatókra nézünk, hanem a láthatatlanokra, mert a láthatók ideig valók, a láthatatlanok pedig örökkévalók.” (2. Kor 4. 18). ezen az ajtón áthaladva az ember rátér a „vis purgativa”-ra, vagyis a lelki függetlenség útjára. Ez a romlott énünk elutasítása: contempus sui. A bűnbánót félelem fogja el a Szent előtt. Ebben a purgatóriumban Isten kiválasztott edénye kiüresedik és megtisztul, amikor ajándékának befogadására, amely új erővel tölti be az új embert. „Szent Ágoston szerint a 160
