Életünk, 1998 (36. évfolyam, 1-12. szám)

1998 / 2. szám - Szonntág Gábor: Thomas Merton - Misztikus teológus és szemlélődő

ségükben is megváltoztathatott egy új szintézis, amit akár egy új élmény, akár egy új intellektuális vagy spirituális mű befolyásoló hatására keletkező' új felismerés válthatott ki. Merton gondolatvilága és ennek következtében kifejezései is szinte naponta változtak, legalábbis periodikusan, így gyakran ellentmond saját korábbi megállapításainak, melyek gondolatai és tapasztalatai evolúciójának egyes állomásai voltak. A növekedés jellemzi életét és gondolatait egyaránt, és ahogy kevés hasonlóságot lehet felfedezni egy virághagyma és egy tulipán vagy egy makk és egy tölgyfa között, ugyanúgy meglepő különbségek vannak Merton fejlődési szakaszai között is. Mindazonáltal misztikus gondolkodásának magvai csiraformában már akkor megvoltak, mielőtt kolostorba vonult volna, és teljesen virágba borultak a történelem és önmaga válságának interakciója során az 1941-68 közti periódusban. Merton maga szolgáltatja az archetípust utolsó beszédében kifejtett filozófiájához: „Annak kell lennünk, amik vagyunk.” (The Relevance of Religion, in Modern World, ed.Finley P. Dunne, The Hague. Dr W Junk N. V. Publishers, 1970. 81.)

Merton a misztika iránti érdeklődése és már vallások hasonló érdeklődésű tagjaival folytatott párbeszéde alapján speciális - nem hivatalos - helyet foglal el a II. Vatikáni Zsinat ökumenikusai körében. Egy volt azon kevesek közül, aki látta a szupraracionalizmus és a tudomány álmegváltó zsákutcáját. Merton egy napjainkban is folytatódó lelki renaissance része. Különösnek tűnhet ebben az erősen technizált korban a misztikus teológia újrafelfedezéséről beszélni, pedig erről van szó. A reformáció óta, és elsősorban a protestantizmusban, a misztikus teológiát a kereszténység perifériájára relegálták. Akik a misztikus utat választották, azokat legjobb esetben is különcködő karizmatikusoknak, legrosszabb esetben pedig torzszülötteknek tekintették. A misztikát gyanakvással szemlélik azok is, akik szubjektív és személyes természete miatt az intézményes vallás veszélyét látják benne. Gyakran öltött antikul túr ális formát, amely igen nyugtalanítja azokat, akik túlzottan „másviláginak” látják. A katolikusok az egyház autoritását és szentségeit féltették: Isten az egyház megkerülésével, közvetlenül is megragadható. A protestánsok a katolikus monaszticizmussal asszociálták és a bibliai norma megszegése miatt nyugtalankodtak. A huszadik században azonban erjedés és változás jellemezte a vallást és a vallásos kifejezésmódot. Ennek az erjedésnek egyik manifesztációja az egyház növekvő társadalmi tudata és aktív részvétele a társadalom életében.

Szinte e hiperaktivizmus ellenpontjaként, amely sok keresztény képzeletét és energiáját lefoglalta, jelentkezett az emberek teljes integrációjának igénye, amelyhez a kulcsot sokan az ontológiai spiritualitás felszabadultságában vélték megtalálni. Néhány esetben ez új, az okkult iránti bizarr érdeklődést és gonosz hatalmak imádatát eredményezte. De ezek a körülmények vágyat ébresztettek a transzcendenciával és a misztikus teológiával foglalkozó munkák iránt is.

A 60-as évek elején a konzervatív protestáns teológus, Karl Barth, még elismerően nyilatkozott az Egyház dogmatikusai (Church Dogmatics) című vaskos kötetében a monasztikus lelkiségről és jövőt jósolt neki. A katolikus tudósok, mint pl. Butler s Bouyer, a római katolikus történelemben a misztikus hagyomány újra-élesztését és legitimizálását szorgalmazták.

157