Életünk, 1998 (36. évfolyam, 1-12. szám)

1998 / 2. szám - Géczi János: Forgatókönyv

- Sokat akarsz egyszerre.- Nem találok innen ki.- Ha az vagy, aminek mondod magad, majd csak megleled a módjádt. Elnémul aaz erdő. Lacika egyedül áll a méteres törzsek között. Ledűti a

kerékpárt, fülel. Egy mohapárnán talál Zsuzsára. Az asszony a bokáját tapogatja, úgy szól fel a fiúnak, hogy szinte a fejét se moccantja:- Vetkőzz!

Maga alá húzza a lábát, nézi a kapkodva vetkőzőt. Repülnek a ruhadarabok, Lacika boldogan motyorászik. Ott áll a félhomályban az asszony előtt, tétován.- Na - vihog fel Zsuzsa. - Mit akarsz?

Lacika összezavarodik.- Nem vagy te ördög, hogy kelljél nekem! - pördül ki Zsuzsa a rávetődő test alól.

És eltűnik a fák között.

Antal Ferenc véres tetemét húzza a földön maga után. Odafekteti a sárga virágú bokor alá. Kézzel akar gödröt ásni - nem sikerül. Futva indul az üvegházhoz.

A fák között már sötét van, a tisztásokon még vakí a nap. Zsuzsa rohn. Át a délután készített virágágyáson, az Íriszeken. Kontya szabadon lóg, ruhája tépett, sáros. Egyik lábát húzza.

De szalad.

Hamarosan az üvegház ajtaját nyitja.

Antal nézi a meghajtó asszonytestet.

Zsuzsa a gránátalma virágait tépi, sorra dugja a hajába valamennyit. És nem taszítja el, mert észre se veszi, a mellét és ágyékát hátulról megmarkoló kezet. Behunyja a szemét, szájszögébe illeszt egy bimbót, és puhán megfordul. Fején áthúzza a férfi által feltűrt blúzt. Hátával nekidől a tartóoszlopnak, feje fölött megmarkolja. A hajához nyúl, beletúr és kinyitja a szemét.

Sikít.

De nem tudja kiszabadítani magát Antal kezei közül

A hajához kap, a hosszú kontyúhöz.

És kimért mozdulattal Antal hátába böki. Addig szorítja magához a férfit, amíg el nem emyed.

A toronyból látni a kihalt parkot. Az első hajnali nap-sugárra kinyílnak a virágok: elolvasható betűket, de értelmetlen szavakat írtak ki a tájba.

126