Életünk, 1998 (36. évfolyam, 1-12. szám)
1998 / 2. szám - Géczi János: Forgatókönyv
neki hisznek? De ezt nézzék meg! - Antal a bástya alatt kis szobába húzza a lányt és a fiút, és egy jól pántolt ládát pakol ki. - Ezt nézzék! A kastélyé! És ezt a parkot akkor kezdték csinálni, amikor még ez az épület sem állt. Nézzék! - kiteríti a sárga lapot, rajta az alaprajz.'- Igen - motyogja a fiú - korabarokk. Francia mester munkája. De Antal hiába figyeli az arcokat.- Nem veszik észre? Ennyire sikerül! - nekidől az ablak párkányának, kifeszíti, szinte kiékeli két kezével magát. - Pontosan olyannak akarták, mint amilyen most! Csak nem volt idejük megcsinálni. Szóval, ő bármit szeretne, ennek több száz éve itt a helye! A parkját meg vigye, ahová akarja. Csak éppen nem tudja. Meg azt se, ami a park alatt van. Lefelé szaladnak a lépcsőn. Antal higgadt. Az első ablaknál visszafogja a lányt, mutatja a tájat. Nagyon atyássá és nagyon magányossá változott néhány pillanat alatt. Az egyik fordulóban, a kastélytető magasságában hosszabb ideig nézelődnek. A tető megroggyant, a kibontott cserepek között belátni a padlásra, a bezúzott ablakokon át pedig a szobákba. A rozsdás csatornából gázcsomók ágaskodnak, az erdkélyről suhángnyi akác iramodott az égnek.- Figyeljenek oda! Ezt nyolcadjára teszi! De egy szót sem! Senkinek! A szökőkút mögötti fák tulipánmezőt rejtenek. A nagy, piros mező elveszti fényét, és fehér, írásforma mintázat jelenik meg benne: olvashatatlan jelek sora.- Itt megbolondult az idő - mondja Antal.- Hogyan? - de ez nem is kérdés, inkább a fiú érdektelensége.- Magam sem értem. Tavasszal teremnek a fák, ősszel meg virágoznak. Van olyan része a parknak, ahol télen rügyezik a fűz. A mocsár meg nem fagy be. yV_ Tulipánmezőben dolgoznak az asszonyok. A sűrű sorok között halad a fiú és a lány: most jöttek rá, hogy amit korábban láttak, az nem csoda - csupán egy időben nyíltak ki a fehér tulipánok. Óvatosan, a tövekre vigyázva haladnak. Nem is figyelnek a távoli traktorhangra és Cecília siránko-zására.- Nem akarom, nem akarom!- Nyugtassátok meg - szól a többieknek Zsuzsa -, vagy megölöm.- Tavaly is, és tavaly előtt is - nyöszörög Cecília. A fiatalok átérnek a tulipánmező túlsó szélére. A dombtetőről látják, hogy az otromba virágkombájn széles sávokat tarol a tulipánfejek között. Cecília félőrülten rohan a gép mögött, de már régen nem fér felkapott köpenyelőjébe a sok, öklömnyi virág. Learatott tulipánmező: eltűntek a piros és a fehér virágok. A csupasz szárak kopognak, ahogy egymáshoz verődnek a feltámadt szélben. A földön maradt szirmok csomókba hordva, egy-kettő felemelkedik a levegőbe. Nárciszok között ülnek: a lány önfeledten rajzol egy növényt, s a fiú, szokásához híven, fotóz. Hosszú, görögösen idilli képben élnek most: a ter112
