Életünk, 1998 (36. évfolyam, 1-12. szám)
1998 / 11-12. szám - MELLÉKLET - Írottkő Stúdió
VERSELEMZÉS —-------------------------------------------------------------------XXII é s a misztikusoknál sem nyelvileg köz- vetítődik, ahogy az említett Dosztojevszkij hős is, Ivan Fjodorovics Karamazov, az „intellektuális-körülírás" bűnébe esik, s ekként istenszomja soha-nem-csillapítható. Nemcsak a Chandos-levelek vonták meg a bizalmat a nyelvtől, a kései Poe, aki nem-, rég A műalkotás filozófiájában még a szavak hatalmáért kezeskedett, s a műalkotás születését érzelem-függetlennek mondta, preferálva a ész-tudást21 utóbb Marie Loise Shew-hoz (II) írt versében a Gondolat alján nyelvileg vissza nem nyerhető transzcendenciát vél, „melyet ki nem mondhat emberi nyelv", ahogy Ady szerint is „Az Isten van valamiként: / Minden Gondolatnak alján", akihez nem imádkozunk, kinek „harangozzunk", így a lírai én lázas kutakodása a nyelviség után, mely révén kapcsolatban vél lépni az öregúrral, a nyelv önparódiájába csap át. Amit a nyelviség csődjének vél Ady, és Poe a nyelv által el nem érhetőnek, illetve nyelv által birtokoltra tatlannak állít, azt Heideggerrel szólva talán csak úgy olvasnánk, hogy a nyelv egyszerűen nem volt hajlandó „megajándékozni a megfelelő szóval".22 A nyelvet előző Abszolútum-felfogásban ott lappang az értelmi istenkeresés teológiai és filozófiai kudarcának gondolata. Ezzel összecsengő Németh László olvasata, aki a lírai én tanácstalanságát azzal magyarázza, hogy az „ész érzi az Isten-szagot, de nem tud a maga nyelvén szóba állni vele",23 valami van, de mégsem az igazi: a kizárólagosságra - leszámolásra vagy bizonyosságra - törekvő szubjektum nem tudta alábbadni elvárásait, az istenproblematikát kierkegaard-i zárójelbe préselve, de szavazni is képtelen volt. A nem-moráli- san felfogott igazságról és hazugságról című Nietzsche-tanulmány egyik felvetése, hogy a fogalmak, melyek révén egy ítéletet igaznak vagy hamisnak állítunk, megszilárdult metaforák vagy metafora-maradványok, az igazságok pedig kanonikus költői illúziók, melyek illúzióvoltukat leplezni törekednek;24 a mű-szubjektumnak, akinek bibliai „jelképek-erdején" (is) visz keresztül az útja, névkeresése tehát oly módon torkollik kudarcba, hogy csak magát a hiány artikulálódását jelzi, a modernitás óta a nyelv alkalmatlan transzcendens (Igazság) jelöltjét megtalálni. Tolsztojnak, aki szerint, ha valaki még kételkednék a századvég morális süllyedésében, akkor elegendő egyik reprezentánsának, Nietz- schének a szellemiségét körülölelő rajongására gondolnia, tulajdonképpen Nietzschével egybehangzó gondolata, hogy a művészetnek valamilyen kiemelt) megkülönböztetett szerepet szánjon. Tolsz- toji elképzelés, hogy a művészet (karöltve a vallással) oly dolgok megragadására törekedhet, ami szellemi én> alakjában hozzáférhetetlen:25 a lírai én tépelődésének színterét áthatja a vallásos érzület atmoszférája, a fogalmi nyelv uralma alól szabadulni akaró költői nyelv ezt az istenkereső atmoszférát sűríti, a mű-szubjek- tum tanácstalansága „nem és igen" között fogalmilag fordíthatatlannak, nem véletlen, hogy Rónay György26 nem akarja „vallásos" költőnek mondani Adyt, azért, „mert Isten nevét emlegeti", illetve A Sion- hegy alatt csak akarja emlegetni. A lírai én azokat a külsőségeket próbálja imitálni, amelyek ifjúsága idején kísérőjelenségei voltak hitének („Csak tudnék egy gyermeki imát"), ő azonban e kísérőjelenségeket magával a hittel véli azonosnak, az ima (nyelvi jelek halmaza)27 viszont alkalmatlan a kommunikációra, a szubjektum képtelen megszólítani az öreg urat, aki azonban csak látszólag néma: lépései zsoltár-üteme ítéletként aposztrofálhatok. Az „Ádám, hol vagy?" című versben az a lélek imaginárius terében lépkedő Isten emberhalászó „hol vagy"-ára megérkezik az elvárt, a valódi, metanyelvi válasz: „Felelnek hangos szívverések". Az elhanyagolt ember lélekébresztése harangszóval gyakori Ady költészetében, s Ady harangja valószínűleg a századforduló más irodalmi harangozásainak hatására re- zonál. Az elkárhozott lélek bolygófutása,28 a halottaiból vagy a halottan visszatérté; folytatódik, a halotti zsoltár, a koldus-isten
