Életünk, 1998 (36. évfolyam, 1-12. szám)
1998 / 11-12. szám - MELLÉKLET - Írottkő Stúdió
PRÓZA-----------------------------------------------------------------------------------------XII Belátva, hogy többre aligha számíthatok, s azt is, hogy a látvány, vagyis az oldalvást kuporgó félhalott test vérfagyasztó mivolta tökéletes és megfellebbezhetetlen bizonyságául szolgál Lázár szavainak - ily módon egyéb tanúvallomásra nincs is szükség szedelőzködni kezdtem, hogy a tervezettnél jóval hamarább mondjak istenhozzádot Betániának. Épp ideje visszatérni szolgálati helyemre, villant át lüktető fejemen, a hosz- szas üldögéléstől megmacskásodott lábszáramat dörzsölgetve. Újra Jeruzsálemben lenni, s ott folytatni a nyomozást, immár a názáreti bölcselme után, minekelőtte parancsnokom pletykaéhségét is kielégítem - e gondolat friss erővel és vidám kedéllyel töltött el. Ámde alig tettem néhány lépést Flaccus felé - akinek diadalordítása bizonyította, hogy sikerült elnyernie társai maradék zsoldját is kockajátékon (mely csöppet sem veszélytelen dolog, tekintve a trákok bosszúálló természetét és az öveikből előkandikáló pengéket) - mondom, alig tettem néhány lépést legényem felé, mikor Lázár nyüszítésszerű hangja torpantott meg:- Ne higgy a szavaimnak, te római!... Nem Messiás o, hanem gonosztevő, nem az Isten fia, de Belzebub fattya! Sarkoxa penderültem ijedtemben, s egyenest a szeme közé nézhettem, melyben olyan keserűség lobogott, hogy jó darabig kővé váltan meredtem rá.- Miket beszélsz, Lázár? - jött meg végül a hangom. - Ő támasztott föl a halálból, és te panaszkodsz reá? Megháborodtál tán, háládatlan?! Lázár azonban gyűlölködve folytatta, hol az égre, hol a földre vetve tekintetét - szerteszét freccsent szájából barna nyála -, mintha nem is hallotta volna megrökönyödésem szavait.- Föltámasztott a halálból, igen, de mivégre tette ezt velem?!... Negyednapos hulla voltam már, szaglottam a nagy melegben, olyan forróság járt akkoriban mifelénk. A kukacok beleköltöztek a testembe, és ez így volt jó... De o föltámasztott, kényszerítve megbékélt lelkemet, hogy visszatérjen egy olyan testbe, ami már a férgek tanyája lett... Csodálni lehet-e ezek után, hogy mindenki elkerül, még tulajdon testvéménjeim is, akik pedig az egész varázslat kiagyalói voltak?! Ők bírták rá Jézust, a maguk és a szájtáti népség kedvéért, hogy ilyen szerencsétlenné tegyen, örök boldogtalanságra kárhoztatva. De legyenek átkozottak mindketten!... Elhűlve hallgattam ezt a gyalázkodó sirámot.- Te talán, római - ordítozott most egyenesen felém Lázár -, te talán szeretnél olyan testben élni, amelyik hullaszagtól bűzlik?! Ugye, nem?!... Gondolj csak bele, még fiatal férfi vagyok, de nem érhetek asszonyhoz, mert egy sem marad meg a közelemben, legyen akármilyen vén vagy rút. Családom nem lesz sose... Milyen sors vár így rám, mondd?! Hisz az is kétséges, meghalok-e valaha. Nem veszem észre, hogy öregednék, és a látszat ellenére makkegészséges vagyok. A minapi járvány sem fogott rajtam... Nos, mi lesz így velem ezen a világon? Legföljebb koldulhatok majd Jeruzsálem sikátoraiban, ha el nem űznek az őrök, és a leprások völgyébe nem vetnek... Ám tőlem még a leprások is visszaborzadnak majd... Nem tudtam mit felelni, s lassan hátrálni kezdtem az embereim irányába; nekem, a homokpuszták nomádjaival harcoló katonának e pillanatban jószerével még Levegőt venni is alig volt merszem.- Hiszed-e, mit kívánok, római?! - üvöltött rám Lázár, látván gyáva meghátrálásom, s öklét rázta tehetetlen dühében. - Hogy feszítsék csak keresztre azt a sarlatánt, igen, ezt kívánom neki... És utána támadjon föl abban a testben, amelyikben fölszögezték a keresztfára, használja azt a csuklót és bokát, amit az otromba szögek szétroncsoltak. Ez az én átkom, így legyen... Majd akkor ő is megtapasztalja, hogy felelőtlen csoda tételével miféle szánalmas nyomorulttá tett engem, utolsó rühes kutyává ezen a földön, majd ak-
