Életünk, 1998 (36. évfolyam, 1-12. szám)
1998 / 11-12. szám - Kereszturi Zoltán: Az olvasás életrajza
KERESZTÚRI ZOLTÁN Az olvasás életrajza ZALÁN TIBOR: FÉNYKORLÁTOZÁS Ritka boldog manapság az olyan esemény, hogy valamely költő - akinek 1980- ban látott napvilágot az első könyve - kidolgozott önéletrajzot illeszt frissen megjelenő kötetének végére. Még ritkábban fordul elő, hogy ez az életrajz a latin Curriculum vitae címet viseli. Az ilyen típusú szöveg ugyanis József Attila rendre újabb és újabb kiadásokban megjelenő Összes költeményeinek jellegzetes tartozéka; ami legalább két következtetést tesz lehetővé. Eszerint Zalán Tibor vagy hangsúlyosan kapcsolódni akar a József Attila-i életműhöz (örökséghez), vagy - naivabb felfogás szerint - hagyományos (úgymond: régies kiállítású/patinájú) könyvet szándékozott kiadni. Bizonyos szempontból valószínűleg mindkét állítás megállja a helyét. Egyrészt a Fény korlátozás oldaljelöléseit római számok képezik, magukat az oldalakat gyakran grafikák díszítik, egyáltalán: feltűnően szép kivitelű kötet. Ezt a megfigyelést erősíti, hogy az „antikvitáshoz” nemcsak, illetve nem elsősorban a latin számozás köti, hanem az a játék is, amely az antik kultúrával összefüggésbe hozható neveket és motívumokat épít be a szövegekbe, főként a Kopszohiladészi elégiák során. Másrészt felvethető az a kérdés, milyen átfogóan érvényes magatartásmódot alakít ki Zalán Tibor (énje), helyesebben: milyen személyiség vagy attitűd érhető tetten a lírahagyományhoz való viszonyában a verseskötet egészét szemlélve? Úgy tűnik föl, Zalán teljes költészetére, így a Fény korlátozás c. összeállításra is érvényes Keresztury Tibor azon megállapítása, mely szerint a költő, egy „megváltozott líraeszmény” alapján áll és sajátos „verstechnikát” alkalmaz, máig sem szakadt el teljesen a jól bejáratott élménylírától (Forrás, 1988/12). Az újabb kötet verseiben megjelenő, magát aktivizáló lírai szubjektum, precízebben fogalmazva: a bennük működő beszélői „arc-képzés” ugyanis a kortárs magyar líra néhány másfajta, mennyiségileg a most vizsgáltnál tagadhatatlanul intenzívebben reprezentált beszédmódjától mindenképpen elütő, tradicionálisabb kialakítású, bármennyire újszerű is egy-egy mozzanatát tekintve a kanonizálódott modernséghez viszonyítva. A szubjektum teljes elszövegesítése az észlelhető megszólalási szituációból egyértelműen hiányzik, ahogy az önlefokozás és az önkisebbítés gesztusát is mellőzik többnyire ezek a munkák. Annál érdekesebb, hogy a szubjektum kiiktatása a kötet címadó alkotásában mégiscsak megvalósul („elkezdődött a felejtés / véget nem érő rögzítése / a mozdulatok / határozottak kihűlt / galambtollon parázna / borzongás 1066
