Életünk, 1998 (36. évfolyam, 1-12. szám)

1998 / 11-12. szám - Fábián László: Szímorgh

jutott át a hegyláncon, bánatosan kiáltott utánuk, amiből a röpülök semmit sem hallottak, az viszont nagyon is föltűnt a középütt szállóknak, hogy a hegylánc után váratlanul felbukkant közöttük a búbosbanka, hudhud - vitték szájról szájra előbbre a hírt, míg el nem jutott a sashoz, az szótlanul tudomásul vette, nem nézett hátra, hiszen nem lehetett kétsége a hír igazsága felől, magában azonban mosolygott, ahogy arra gondolt, a ravasz madár ekép- pen igyekszik rövidíteni a távolságon, nem gyanítja a szerencsétlen, hogy a Szímorgh-hoz vezető út mindig ugyanolyan hosszú, és a sas elbizonytalanodott attól a balsejtelemtől, hogy ez a mindig állandó lehet, mindenkori érvénnyel, azaz: bármennyit közelítsenek a madarak, fikarcnyit sem csökken a távolság és Harminc Madár ott marad a Kaf-hegyre épített fészkében, ami - ugye - képtelenségnek tetszik, de ki tudhatja, ki ismerheti pontosan egy isten adottságait, az istennek éppen abban kell eltérnie híveitől, ami azok számára lehetetlennek látszik, következésképpen térnek és időnek ez az elképzelt játéka egyáltalán nem lehetetlen, ugyanakkor súlyosan érintheti a zarándoklat résztvevőit, ha esetleg sosem juthatnak célba - morfondírozott az élen a sas, önmarcangolása mind jobban elhatalmasodott, egyre kevésbé bírt másra, mint a kudarcra gondolni, az a benyomása kerekedett, végtelen magasságú falak nőnek elibe, amikor megkísérli átröpülni azokat, olyan magasságba kell fólküzdenie magát, ahol az állandósult légszomj megfojtja, és ettől a kényszerképzettől valóban leküzdhetetlen légszomja támadt, szédülések törtek rá, büszke madár létére tériszony kísértette, véredényeit szapora lüktetések feszítették megválaszolatlan hogyanok gyanánt, és a sas megértette: az fog történni vele, ami gyakorta megesett jelentékeny népek fejedelmeivel az ígéret földjéhez közeledve, hogy nem adatott meg nekik a bejutás élmény, így lesz ez vele, eddig eszébe sem jutott, most hirtelen úgy tapasztalja, kora van, elszálltak az igazi erő évei, kiszikkadt tollazatából a fény, ám hamvadó szenvedélyeiből egyszer még erőre kapott ott a pusztán, amikor a többiek egyértelműen vezérükül ismerték el erre az istent kísértő megpróbáltatásra, akkor tagadhatatlanul megpezsdült a vére, ereiben apró lángocskák lobbantak, szeme megélesedett, akárha nem fenyegetné hályog, itt a reménytelennek látszó röpülés közben mégis arra gondol, becsapták saját szervei, izmot, kitartást és ifjúságot, hazudtak neki, vagy csak próbára tették, tud-e lemondani, ő nem vette észre, hogy próba, ekképpen a próbából megpróbáltatás lett, ékként fúrja magát már-már a felhők közé, hallja, maga mögött szárnyak suhognak, a madarak csak a legszükségesebb hangokat használják, ezáltal takarékoskodnak erejükkel, néha így is fölhangzik egy-egy terelgető vijjogás, a széleken röpülő felvigyázók óvják a csapatot a széthullástól, egyelőre azonban nem csappant a lelkesedés, remek a hangulat, mit sem érzékelnek vezérük tépelődéseiből, nem mutatkoznak a fáradás jelei sem, sőt kifejezetten jót tett a gyorsaság, amellyel az első akadályokat vették, még pihenőt sem kért egyikük sem, korán lenne, nem terveztek többet, mint hogy napjában egyszer megállnak olyan helyen, ahol mindegyikük talál magának fogyasztható eledelt, frissítő vizet, vagyis korántsem csak pihenésről, de megújulásról van szó, az alvást jelentő szakasz az alkonyat beállta után kezdődnék, amikor kiválasztják az éjszakai szálláshelyet, letáboroznak, hogy hajnalig kialud- hassák magukat vagy éppen tovább álmodhassák a még mindig beláthatat1008