Életünk, 1998 (36. évfolyam, 1-12. szám)
1998 / 11-12. szám - Káldi János: Koponyacsont; Fogyó tündöklet; Öreg csónak; Remény (versek)
Fogyó tündöklet Az őszelőnek mindig különös varázsa van. A nyár illatai úsznak még az utcán, föl-fölszikráznak a járdák, a háztetők és a temetők. De: ki ne venné észre a bánatot a lombok hallgatásában, a füvek tűnődésében, a Nap mosolyában? A város megrázkódik. Más lesz a terek és tornyok hangulata. Tompábban zeng a messzi harangszó, lassabban mennek az emberek, s a nyitva felejtett kapukat fájdalmasan nyikorogtatja a szél. Ki ne venné mindezt észre? A lélek olyan, akár a merengő óceán. Csupa emlék, csupa sejtelem, csupa várakozás. Kékségét egyre többször szomorúja el az apró fellegek árnya. Ki ne veimé mindezt észre? S az iskolák? Számukra új életet csönget az őszelő. Hívogatón csillognak széles-fényes ablakaik. A friss-gyors diáklábak buzgalommal kopognak a kitárt kapuk felé. A táskákon álomi lepkeként ül a falevél. A tanári szív pedig: készül a csodára. 972
