Életünk, 1998 (36. évfolyam, 1-12. szám)

1998 / 10. szám - Gyurácz Ferenc: A szépség ellenforradalma

fájdalom / nincs is, hogy szép a nyár nagyon, / s hogy talán mégsem létezünk?” (Harmatos)

1960 a fordulat éve magatartásában. Boldog utasok nélkül című, filozofikus világossággal, tömörséggel szóló verse tükrözi felismerését: az Énbe kell menekülnie „gyűlölt szerelme”, a világ elől. Jla fényt nem ihatsz, likőrt igyál. / Szívj csók helyett dohányt. / Az esteli hegy ködöt pipál, / s a kúsza halomba hányt / világkáosz előtted áll. / Na, oldd meg ezt a talányt! // Kérdezd meg, hová menekülj / egymagádon kívül? / Tüzet kiben gyújts, hogy ki ne hűlj I ha a világ kihűl?” S mielőtt kimondja a tételszerűen megfogalmazott vigaszt (Jíárpótol a szépség / a hiányozó jóságért.”), utoljára még meggyújtja a remény lángját, s meghitt, hiteles szerelmes sorokat ír le az elképzelt kedvesről:

Mély völgy helyett ölében fekszem, kék éjszakáim csendje ő, pompás íz kedvenc ételemben, izmomban nem fogyó erő, kerékpáromnak fürge hátszél, leltárnál megkerült hiány, váratlan elért rég kívánt cél, tűnek gyűszű, golyónak páncél, ólom-napoknak könnyű szárny.”

A későbbiekben ezzel a hanggal már nem találkozunk. A szeretet és a szeretetvágy azonban nem tokozódik be, hanem szétárad Karay Lajos egész költészetében. Felismerni véljük a költőt az állatokhoz, kivált a macskákhoz fűző gyengéd kapcsolatban (az erről tanúskodó versek közül a Stabat mater emelkedik ki) és a tárgyak iránti pietás-érzésben is. Ez a Widmanstátten-raj- zokban s más „kései” verseiben - immár a „végső” kérdések kapcsán - az egész létezésre kisugárzik, az egyetemesség dalnokává avatva ezt a jelentős magyar költőt, akinek most napvilágra tárt költészete az utóbbi évek egyik legfontosabb magyar irodalmi eseménye.

(Életünk Könyvek, 1998.)

944