Életünk, 1998 (36. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / Különszám - Hermann Róbert: Várharcok az 1848-49-es szabadságharc idején
HERMANN RÓBERT Várharcok az 1848-1849-es szabadságharc idején Ha kimondjuk ezt a szót, „vár”, mindegyikünknek más jut eszébe. Magas hegyeken álló büszke sasfészkek, néhány megmaradt kő alkotta romok, nagy kiterjedésű síkvidéki erődítmények. És helységnevek: Eger, Drégely, Szigetvár, Nándorfehérvár, Buda, Komárom. Eszünkbe jut Gárdonyi Géza regénye, az „Egri csillagok” vagy Szántó Györgyé, ,Az Alapiak kincse”. Feltűnik előttünk Hunyadi János, Dobó István, Szondi György, Zrínyi Miklós alakja. A várakkal kapcsolatos képzeteink többsége a török kort idézi: a sikeres és sikertelen várvédelmeket, a hősies, utolsó emberig folytatott harcokat és kirohanásokat, a déli harangszót, Szondi két apródját és Zrínyi Miklós zsebbe varrt aranyait. Többet emlegetjük Eger 1552-es védelmét, mint 1596-os elestét, többször emlékezünk Szigetvár 1566-os elestére, mint 1556-os megvédésére, s míg a szigetvári Zrínyi valóságos hérosszá növekedett a nemzeti emlékezetben, addig a vele egy időben Gyulát védő, s az ostromlókkal hosszabb ideig dacoló, de a várat végül feladó Kerecsényi Lászlónak még egy kis zug is alig jutott a nemzeti Pantheonban. A XVII. század vitézei pedig még rosszabbul jártak: Nagyvárad 1658-as és 1660-as védelmére csak néhány évtizede hívta fel a figyelmet egy tanulmány. A közvélekedés szerint a török kiűzésével a várak is elveszítették szerepüket: az országban található erődítmények többségét a császári hadvezetés leromboltatta. Ha mindezt némi búsmagyar romantikával is leöntjük, máris ott vagyunk a magyar múlt tudatos pusztításának feltételezésénél. Holott, bármilyen fájdalmas is ezt ma így kijelenteni, az ország középponti területein maga a végvárrendszer vált fölöslegessé és korszerűtlenné a XVIII. század elején. Nem véletlen, hogy az elkövetkező századokban nem csak azok a várak pusztultak el, amelyek falait a császári hadvezetés felrobbantana, hanem azok a magánkézben lévő, földesúri várak is, amelyekhez senki sem nyúlt. A kis létszámú őrségeket befogadni képes várak helyét átvették a nagyobb, immáron a nyugat-európai várépítészeti elvek alapján kiépített erődök, amelyek ostromához nem hetek, hanem hónapok kellettek, s amelyek raktáraikkal egyben hadműveleti bázisként is szolgáltak. A török veszély enyhültével, majd megszűnésével (hiszen ez 499
