Életünk, 1997 (35. évfolyam, 1-12. szám)

1997 / 8. szám - Kuntár Lajos: Vasi Szemle kontra Írott Kő

azóta megkapta a Jnivatalos” elismerést, kár, hogy korai sírját díszítik az élő alkotó ember helyett ezek a díszek.” (184. p.)

Ügy tűnik, hogy az idézett sajnálkozással lezárta magában a „testvérharc” emlékét, mert az „Utak és útitársak”-ból, amelybe felvette a Kincs Elekhez írt és a „Vasi élet és irodalomban” publikált levélből az itt idézett teljes bekezdést elhagyta: valószínűsíthetően feledni és feledtetni akarta a kellemetlen emléket. Vélhetően ez sikerült is neki, hiszen a két neves szerkesztő életútjával és lapjaik történetével foglalkozó írások említést sem tesznek a harmincas években folytatott pengeváltásaikkal.

Pável Ágostonnak rendkívül nagy és gazdag az utóélete. Növeléséhez, színezéséhez Bárdosi Németh János is hozzájárult és élete végéig fájlalta az egykori ellentétüket. Súlyos beteg volt már, amikor egy képes postai lapon em- lékeztetést kapott róla. 1980. július 30-án kelt levelében miután elmondta vélekedését Szombathely utcanévadásairól sorait így folytatta:

„Kérlek még valamire: nemrég Kőszegen Kultúrtörténeti Szimpozion volt, egy olvashatatlan aláírású barátom írta, hogy az írott Kő-ról akart szólni, de Horváth Ferenc „lelőtte”. Előadásában Pável és a Kultúregyesület vitájáról szólt. Áldatlan dolog volt az a vita, (nem vagyok ludas benne), de azért azt hiszem az írott Kő-nek egyéb jelentősége is van a balsorsába rohanó történelemben a nép oldalán állt, lelkiismereti féltéssel! Ezt Szombathelyen - tudom - pontosan tudják! Kár homályos zavarokkal (ezek kölcsönösek voltak) - tudományos körben kiragadottan szólni. Persze nem tudom pontosan a dolgot, pár soros lap a tudósítás. Horváth Ferit én tisztelem, szeretem, a Vasi Szemlében nemcsak Gusztink idejében, most is sokat írtam. (Ha jól tudom, éppen Pávelről „Az apostolok érkezése” c. cikkemben.) De hagyjuk ezt, öreg és beteg vagyok! Két éve anginás görcsökkel. A Jelenkor-t is ott kellett hagyni, ha a városban van dolgom, csak taxin tudok bemenni. Milyen jó volna a szülővárost is látni. Talán éppen a Te kerted végében nézve a megnyugtató Gyöngyöst.”

Áz 1969 óta megtartott, Mogersdorf nevet viselő Kultúrtörténeti Szimpozion 12. találkozóját, 1972 és 1976 után 1980-ban ismét Kőszeg rendezte. A hazai, a burgenlandi, a stájerországi, a szlovéniai és a horvátországi történészek előtt hangzott el dr. Horváth Ferenc szombathelyi levéltárigazgatónak a JKultúra és osztálytársadalom Nyugat-Dunántúlon” című előadása, amelyben a tudományos tárgyilagosságot nélkülözően, a Kultúregyesületet és az írott Kő-t elmarasztalva beszélt a nemzetközi és jelentős vasi hallgatóság előtt. Erről értesítette a képeslapot író, aki akaratlanul bár, de feltépte Bárdosi Németh behegedt sebeit. A hír kellemetlenül érintette, így szeretett volna bővebbet tudni az előadásban elhangzottakról. Mivel készültem Pécsre, szóban akartam beszámolni az értesüléseimről. A hallgatásomat hosszúnak találva kaptam kézhez egy szőlőt érlelő őszi napon a dátum nélküli levelét.

„Kedves Barátom, jó néhány hete írt levelemre nem válaszoltál. Aggódom, hogy beteg vagy. Ha pedig az abban foglaltakra (írott Kő - Faludi Társaság megítélése: Horváth Ferenc beszéde Kőszegen) volna problémád, kérlek, felejtsd el a dolgot! Ami érték, az úgyis az marad, ami pedig emberi gyarlóság, az idővel elmúlik. Ebből nem lehet tornyot építeni! Szeretném hinni, hogy nem emiatt késik leveled. Persze a betegség még nagyobb baj volna! Magamról: hosszú hetekig nem kínzott az angina pectoris, de most 10 napja ismét sok

903