Életünk, 1997 (35. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 8. szám - Hegyi Béla: Kopasz a dombon III.
- Valahol Amerikában. Nemrég kaptam tóle levelet. Hogy élve hazajön-e valamikor, csak a jó Isten tudja. Egyedül maradtam, Simoncsics bácsi.- Dehogy vagy egyedül! Es Bordi Karcsi? De azért vigyázz, lányom. Nem sokat tudunk róla. Te jól kiismerted?- Maga tudja a legjobban, Simoncsics bácsi, hogy csak a házasságban, együtt lakva, együtt hálva ismerszik meg az ember igazán.- Ne is mondd, lányom. Ez a boszorka is megkeseríti az életemet - vijjogott az öreg. - Menyecske korában se volt valami jó természete, no de amióta megöregedett, egyre kibírhatatlanabb. Tekla visszafojtotta nevetését. A mester arcába bámult, ahonnan ezer ránctól barázdált, felhólyagosodott ábrázat tekintett vissza rá. A redők hurkaszerűen egymásba nó'ttek, a szemét is összeszűkítették, s csak egy fél- holdnyi látszott belőle. A ráncok föltolták az orrát, fitossá formálták, s fólnyomultak a füléig, amitói az legyezószerűen elállt a fejétől. Homlokán mintha dudorok nőttek volna ki a vastag ráncok találkozásából. Haja meglepően dús volt, s még őrzött pár fekete foltot a hófehér mező. Cingár alakja, hátulról nézvést, nem sejtetett idős embert. Csak a mozgása, vállának és karjának lejtése, cammogó járása árulta el, hogy magas kort hordoz a hátán.- Akkor megegyeztünk - fejezte be a társalgást Simoncsics bácsi. - Mihelyt hozzáfogok, megüzenem. Aztán folytatjuk. Pontosan leírod majd nekem, mi legyen a kövön, kiválasztod itt a gránitkockát, megbeszéljük a méreteket és a többi. Jó lesz így, lányom?- Persze, persze. Simoncsics bácsi, ákkor viszlát! - és megcsókolta kétfelől a mester ráncoktól felgyűrt képét. A szerszámosból Bandi rohant ki méltatlankodva:- Azt ígérted, szedsz nekem. Azt ígérted... - és sírásra görbült a szája. Fején kissé megritkult a haj, de a fésű, látszott, nem nagyon fogott rajta, szakálla alaposan megvágva, sáros cipője lecsutakolva, kinőtt, szűk dzsekijét is letisztította Verőn néni. Az inge valamikor fehér lehetett, de most a színek és árnyalatok olyan egyvelegét mutatta, hogy egy festő is megirigyelhette volna. Fekete pantallóját, amit a plébánostól kapott, spárgával erősítette a derekához. Eső-, sár- és zsírfoltok fakították, szárán lyukak éktelenkedtek, hajtókája foszlott, letaposott volt.- Na jó, hát akkor hozok neked. Megnézem, kinyílt-e már... Verőn asszony kicaplatott az utcára. - A mosakodásra nem tudtam rávenni az Istennek se - vetette oda férjének a kerítésen át -, s kiszaggatott az árok széléről egy marékra való útifüvet, salompecsétet, zsályát, martilaput, kis csokorba rendezte, és átnyújtotta Bandinak. A bolond nézte, forgatta, megszagolta, s dühösen a földhöz csapta:- Ez nem borvirág. Engem nem tudsz becsapni. Az rózsaszínű. Én nem szeretem az orgonát. 834
