Életünk, 1997 (35. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 8. szám - Hegyi Béla: Kopasz a dombon III.
HEGYI BÉLA Kopasz a dombon III. 23 Ahogy Kövi Zsigmond háza felé haladt a Fő utcán - Kövi is így nevezi, pedig ma Vörös Hadsereg útja gyors egymásutánban fólvillantak Bordi Károly előtt életének fontosabb állomásai. Mint egy leporellóból, buktak elő, harmóniaszerűen szétnyüva-összecsukódva a képek, s mindig újabb kép nyomult az előbbi helyére, torlódva, összemosódva. Az árvaház. Ida néni fogja a kezem. Dédelget. Őt tekintem édesanyámnak. Érdekes, az általános iskolából alig emlékszem valamire, csak egy-két tanár arca merül föl bennem, Edit nénié, Bors Andrásé, a számtantanár szemüveges, szigorú tekintete - talán Somogyvárinak hívták? -, és a koszos, poros udvar, ahol fociztunk meg kicsi a rakást játszottunk. A gépipari technikum osztályterme. Körülzsongnak a fiúk, csúfolnak: „Sánta Karesz, sánta Karesz! No de mi lesz? No de mi lesz?” Pedig hát nem is vagyok sánta. A jobb lábamat picit húzom magam után, azt mondták az orvosok, születési hiba, nem korrigálható, de én megtanultam úgy járni, kiegyenlítetten, a bal lábam mozgását a jobbhoz idomítva, hogy föl sem tűnik ez a csekélyke bicegés, ha csak ki nem szúrja valaki - de az kizárólag orvos lehet -, s kitartóan nem vizsgálja a menésemet. Az első nagy szerelem: Éva. A szőke, copfos, kék szemű Évike. Ingerlőén visít, mikor belecsókolok a fülébe, vergődik a karomban, s elkapom a száját, szopom a nyelve hegyét, piszoknak, jampecnek nevez, két kis öklével a mellkasomon dörömböl, majd elalél, s most ő keresi izgatottan a számat, beleharap. Méhkaparás lett a vége. Többé nem találkoztunk, a szülei átíratták egy másik iskolába. A tanárok nyomták a sódert, hogy jó fejem van, érdemes volna tovább tanulnom az Agrár gépészmérnöki karán, a fele osztály meg is tette, de én dolgozni akartam, mielőbb keresni, hogy ne lógjak az állam nyakán. A Goldberger, ahogy magunk közt becéztük: a Goli. Óriási üzemcsarnok, gépek, gépek mindenütt. Sürgő-forgó lányok, asszonyok. Juh, a vékony, beteges, horpadt mellű munkáslány. Zöld macskaszeme úgy tapadt rám, hogy megőrjített a nézésével. Ha éjszakás voltam, éjszakára kérte magát, ha délutános, délutánra, szerencsére a délelőttöket szabadon hagyta. Minden délután vagy éjszaka le kellett mennem vele az alagsori öltözőbe, és a hosszú fapadon kupakoltunk, amíg csak bírtam az iramot. Kapóra jött, hogy mint friss párttagot, pártiskolára küldtek a Karolina útra. Ott volt egy elvtársnő, Ari, vagyis Aranka, a szabad szerelem híve, mindenkivel összeszűrte a levet. Olyan étvággyal fogyasztotta a férfiakat, hogy 823
