Életünk, 1997 (35. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 8. szám - Bálint Tibor: Megemlékezés a nevekről
BÁLINT TIBOR Megemlékezés a nevekről N. városban egész nap szólongatták egymást az emberek; széttekintgettek az utcák szakadékai fölött, derékig kihajolva az ablakokból, mint amikor két hajó egymás közelében halad el a nyűt tengeren, bizonytalanságot és sóvárgást sajdítván meg az ismerősökben. Hadonászva kiáltoztak reggeltől estig.- Halló, Shilling úr, figyeljen!- Halló, Cristomás, maga lát engem?- Minden jót, Potifárné asszony!- Isten áldja meg, szép Helénám!- Erőt, egészséget, Saint-Simon.- Viszont kívánom, Shaw szomszéd!- Meghal a nevünk!- És nélküle mi is elszáradunk! Az egyik utca sarkán részeg péksegéd hajlongott a fal mellett, lisztes sapkájával törölgetve a szemét, és esküdözött, hogy inkább börtönbe megy, de nem engedi kicsavarozni tudata kezéből az Angeló nevet, amelyet örökölt.- Halló, kolléga úr, halló!- Szólítson csak Müllernek!- Hát nem mindegy az, kérem?!- Nem, ma ragaszkodom hozzá!- Akkor én is az enyémhez!- Igaza van, maradjon Schneider!- Ön pedig Müller.- Még annak érzem magam?- Az öné fémes, szikrázó név!- Az öné finom és nagyvonalú!- Ó, köszönöm, köszönöm, nagyon hálás vagyok!- Én úgyszintén! Másnap megkezdték a nevek beváltását; a polgári őrségek előszobáiban gázmáglyákat gyújtottak, és hatalmas plakátok óvták a lakosságot bármiféle visszaéléstől. A fülkék ablakai mögött nem lehetett arcokat látni, mintha a hivatalnokok alatt dolgoznának valami pincében. Mélyről szállt fel kérdő hangjuk is:- Neve?- Pithagorász tétele.- Neve?- Inter Ferencia.- Neve? 813
