Életünk, 1997 (35. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 8. szám - Gál Péter: Zsoltár (vers)
úgy nyílt fel előtted a világ Bélsárba nyúltál Kitapintottál szívet és csillogó velőt s hogy belevakultál közben? Rá se ránts! Te megpróbáltad elkerülni lábad a köveken kitörted s most Hozzá próbálsz menekülni? Hazamennél? Nem Ő nyit ajtót Miért dörömbölsz? Mért rugdosod az ajtót? Várj Kívülről kopog az Isten Az ujjaid is beletömek Soha ne add fel Bégess a nyájjal, gyapjadat növeszd nedves szemekkel menj a kés alá légy boldog kivetett neveddel puffogtass, hátha eltalálod és leszeded, mint madarat az ágról kigúvadt szemmel nézd a testét csak el ne felejtsd azt az estét-, a gyáva bort, a rémült kenyeret a maradékot, amit meghagyott a térítőn a halálfélelem Istenem! Kérlek, tégy csodát Mondd, mit kezdjek a gyűlölettel? Tedd, kérlek, meg ne vesselek mert úgy szeretsz, hogy elveszek bele Érints meg szikrázó ujjaiddal Te vagy, ki biztosan tudod; a lángolás, a tűz: csalás mi lesz velünk a harmadik napon?
