Életünk, 1997 (35. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 7. szám - Hauber Károly: Kilátások a kertből
HAUBER KÁROLY Kilátások a Kertből AMBRUS LAJOS: SZÓKALAUZ A kert volt az egyik központi szimbóluma Ambrus Lajos méltán sikeres első regényének, az 1989-ben megjelent Eldorádónak. A regénybeli kisváros kúriájának „esetenként elviselhetetlenül meghitt illatot árasztó” ,„spenótzöld sövénykoszorús” „Garten”-je nemcsak a túlhaladott eszméibe belecsontosodott Fronius-nagyapa makacsul védett kisvilágát jelképezte, de a regény szövegét át meg átszövő utalásoknak köszönhetően históriai - létfilozófiai jelentéssugallatok forrása is lett. Egyszerre sűrítette magába a dögszagot árasztó zsarnokságot és a gyermekkor idilljét; a történelem kiszámíthatatlanságát s az egyén önazonosságát; a menekülés kényszerét s a hazatalálás vágyát - az értékek relativitását s az áhított eszményeket. Aligha véletlen, hogy a mű főszereplője, Gyulay Kázmér is hasonló világban talál menedéket a regény végén: „ahol nem dübörögnek vasúti vonatok és gépi machinatiók is messze csörrennek.” Ugyancsak a kert az egyik kulcsmotívuma az író második könyvének, a kereken húsz esszét egybegyűjtő Szókalauznak. Közülök három már a címével is erre utal (Táj ecsettel, A fák dicsérete, Kert - Ország - Kertország), felbukkan azonban másutt is, ahol pedig szó szerinti jelentésében nem fordul elő, ott a könyv egészén átsugárzó egységes írói szemlélet engedi sejteni jelenlétét. A kert jelentését maga a szerző így fogalmazza meg. „De a kert persze nemcsak a jó, a szép, az idilli; a kultúra, a szellem szinomímája - az elhagyatottságé is. Az emberi silányságé. Az osmányságé. Ország - szimbólum: a kert, a Garten - idegen csizmák tapodta, a hajdan erős. A letarolt, a megbecste- lenített, a felszántott - szétbombázott. Életünk megszakított folyamatosság”. A mindkét könyvben centrumba állított kert-motívum Ambrus mentalitásának, írói világának lényegét világítja meg. A kert elpusztítható, kopárra tarolható, ám törődéssel, ápolással édenné is nemesíthető. Miként szűkebb-tágabb környezetünk. S rajtunk, magunkon is múlik, otthonunkká tesszük-e, vagy idegenül ténfergünk benne s észrevétlenül, szorongva hullunk ki az időből - meglehetősen leegyszerűsítve így (is) summázható az a szemlélet, amelyet már az Eldorádóban megfigyelhettünk, s amely most az esszékötet lapjairól kevésbé áttételesen tekint reánk. Mindez persze a fónti megfogalmazásban ugyancsak lapos és közhelyszerű. Márpedig Ambrustól mi sem áll távolabb, mint hogy untalan ismételt frázisokkal operáljon. Ellenkezőleg. A múlt szorgos búváraként nagyon is jól tudja, hogy mindaz, amit szárnyas bölcsességnek hiszünk - máskor, másutt és más szavakkal többnyire 782
