Életünk, 1997 (35. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 7. szám - Hegyi Béla: Kopasz a dombon II.
lyézte, s igyekezett elhessenteni a fejében kavargó szomorú gondolatokat. A szobaajtóhoz lépett, kezével végigfutott a jobb ajtófélfán, azokon a késsel rótt pengényi mélyedéseken, amelyekkel a nagyanyja jelezte félévenkénti növekedését. Hároméves lehetett, mikor elkezdte, és tizenkettő', amikor befejezte a magasságmérést. Tekla tiltakozott: - Nagylány vagyok, engem már ne tessék méricskélni! - Nagyanyját meglepte a kijelentés, s többé nem kérte, hogy az ajtónál szálfaegyenesen vigyázzba álljon. Tekla átlépett a bal ajtófélfához, tenyerét végigcsúsztatta a deszkán, s hirtelen fólderült az arca, kuncogást nyomott el magában. Egy szökkenéssel a kredencnél termett, az egyik fiókból tintaceruzát vett eló', s visszaröppent az ajtóhoz. Háttal szorosan a baloldali kerethez állt, egyik kezét a tarkójához emelte rövid hajának hosszáig, a másikban tartott tintaceruzát benyálazta, s a már behajlított kezéhez illesztve, rövid vízszintes vonalat húzott a barnássárga fára. Szem- befordult vele, s a ceruzát rányomva, kissé megvastagította a vonalat, hogy jól látszódjék. - Mit fog szólni Karesz, ha megtudja, teljesítem a kívánságát? - Elnevette magát, két karjával keresztben átfonta vékony nyakát, úgy érezte, Karesz öleli most meg egyetértőleg. 21 Tóth atya felütötte vonalas irkáját, fellapozta naplójának legutóbbi bejegyzését, néhány sort kihagyott utána, s folytatta a mai nappal. Füzetét mindig magával vitte, ha kimozdult a faluból, de másutt nemigen írt bele. Ott lapult az aktatáskájában, amikor egy hétig Bagolyirtáson, a papi üdüló'ben nyaralt, koronára hívták a paptestvérek, vagy el kellett utaznia a püspökéhez beszámolni az egyházközség dolgairól, netán meglátogatta a kerületi esperest, s nála töltött egy éjszakát: bármikor bárhova ment, a naplója elkísérte. S ha néha-néha skribált is bele pár mondatot, idegenben nem volt képes sem az agyát, sem a lelkét olyan állapotba hozni, hogy a gondolatai Isten közelébe férkőzhessenek. Ez a plébánia, a mellette húzódó kis templommal, átellenben a temetővel, ez a környezet, mely számára az otthonosságot, a hívő közösség melegét adta, elengedhetetlenül fontosnak tűnt ahhoz, hogy tisztán és világosan fogalmazza meg sugallatait. Erre mindig a délutáni órákat szánta, litánia előtt, mikor az ebéd utáni ejtőzésből magához tért. Fölhúzta az óráját, az asztal közepére állította, s az pontosan háromnegyed hatkor csöngött, negyedórája maradt, hogy összepakoljon s lelkileg összeszedje magát a közös imára és az azt követő csöndes misére. Füzetét az éjjeliszekrény fiókjába rakta, felöltötte reverendáját és sietősen indult a templomba, hívei közé. A litánia előimádkozói hol Piroska néni, hol Liska mama voltak, állandó ministránsa pedig a postás Laci. Hármójukra, mint világi szolgálattevőkre, biztos számíthatott. Az esküvőkön, temetéseken, keresztelőkön azonban csak fizetségért voltak hajlandók közreműködni még a legájtatosabbak is. Az orra alá dörgölték, hogy ezekért ő pénzt szed, node akkor nekik is jár valamicske a befolyt összegből. Csöppet sem jelentett gondot segítséget találni köztük: azt a pár száz forintot, maximum ezret, amit alkalmanként kapott, testvériesen megosztotta velük. Nem is merült föl e téren kifogás vagy panasz senki részéről sem. Jó együttműködés alakult ki a pásztor és nyája között. Nyug739
