Életünk, 1997 (35. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 5-6. szám - Szonntág Gábor: Thomas Merton - Misztikus teológus és szemlélődő II.
megtanulta szeretni az emberi társadalmat, és minél eredményesebben fogott hozzá annak problémáinak megoldásához, annál inkább érezte a szükségét, hogy visszavonuljon a világtól. Meggyőződésévé vált, hogy azzal szolgálja legjobban a világot, ha kivonul belőle, és bizonyos mértékig ezt igaznak érezte minden keresztényre. Miközben tudatos társadalomra figyelése azt a benyomást kelthette, hogy egyre jobban olyanná vált, mint egy ferences vagy domonkos szerzetes, a leginkább társadalom-orientált rendek, személyes élete azt indikálta, hogy fokozottan ciszterci, tradicionális trappista szerzetes lett. Ezt a paradoxont talán részben az magyarázza, hogy Merton felfogásában az emberi társadalom két világra szakadt: nem monasztikus és szekuláris megoszlásra gondolt, hanem egy olyan világra, amely elpusztítja az ember szemlélődő képességét és egyszerűen tárggyá degradálja az embert, illetve az így áldozatul esett emberek világára. Állandóan hangsúlyozza, hogy a szem- léló'dó'nek el kell vetnie az előbbit és szeretnie kell az utóbbit. Úgy írja le azt a világot, amelyet a szemlélőnek el kell vetnie, - akár egy kolostorban, akár az emberi társadalomban él -, mint azok a nyüzsgő, zaklatott városát, akik önmagukért élnek, ezért egymás ellen fordulnak egy véget nem érő küzdelemben, mert örökké folytatódni fog a pokolban. Azok városa ez, akik behatárolt dolgok birtoklásáért küzdenek, anyagi javak és élvezetek monopóliumára törekednek, amelyek nem lehetnek mindenki birtokában. A szemlélődő ne vegyen részt a világ szemfényvesztő tevékenységeiben, hiszen az csak egy olyan társadalom illúziója, amely boldog, mert Coca-Colát iszik, és bombákkal védi magát. Ez a társadalom hirdetések, filmek, bestsellerek, divathóbortok, nagyképű és komolytalan maszkok mögé bújva rejti el érzéketlenségét, érzékiségét, hipokrizisét, kegyetlenségét és félelmét. Míg a szemlélőnek el kell utasítania ezt a világot, a „tömegember világát”, ahol Merton hamis én-képe börtönében érezte magát, el kell fogadnia és szeretnie kell a másik világot, az áldozatok világát, akiket Isten saját képére teremtett. Ha a „világ” azt jelenti .katonai hatalom, vagyon, kapzsiság”, akkor a keresztény ellene van. Ha a „világ” azokat jelenti, akik ténylegesen áldozatai ezen démoni absztrakcióknak (és még gazdagok és hatalmasok is áldozatok), akkor a kereszténynek érte, benne, vele kell élnie. A személődő ember magában a szemlélődésben tanulja meg szeretni az elnyomott emberek világát, mert abban érti meg, hogy Krisztus, a világ, a testvére és ő maga egyek. Merton saját későbbi nyitottsága a világ felé valójában egy újra-ébredés volt embertársai iránt, akiknek a problémáit igyekezett megérteni és megoldani. Merton hitte, hogy az emberek iránti irgalom a szemlélődésből fakad. Gazdag költői képzeletéből két metaforát választott, amelyek azt szolgálják, hogy megmagyarázzák az emberi világról alkotott felfogását: az egyik a szemlélődés nélküli társadalmat szimbolizálja, a másik a szemlélődő társadalmat. Ez utóbbi nevezte Közösségnek (Community), amelyet a szocialista érzékenység és az ebből eredő tettek jelemeznek. A szemlélődés nélküli társadalmat, azon emberek társadalmát, akik sem Istennel, sem embertársaikkal nem törődnek, kizárólag önmagukkal, Merton Városnak (City) nevezte el. Merton Városa (civitas terrana) az emberek alkotta társadalmi rend, elzárkózva Isten segítsége és szándéka elől. Ezt több bibliai szimbólummal is azonosítja: Babilonnal, Bábel tornyával, sőt saját korábbi otthonával, New York City680
