Életünk, 1997 (35. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 5-6. szám - Hegyi Béla: Kopasz a dombon
Sipos ujjaival dobolt az asztalon:- Karitász, érti? Hát mit akar...- Semmit sem akarok. Amit kérnek, összeegyeztethetetlen a papi eskümmel és az egyházi szolgálattal.- Megtagadod a segítségnyújtást, plébikém? - váltott hangot Bercsán. - Amit embertársad kér tőled? Cserbenhagysz bennünket? És ez összefér a lelkiismereteddel meg a papi esküddel? Meséld a kóbinak! Sipos alpaka zakójának hajtókáját lapogatta:- Figyeljen rám, Tóth atya. Mi nem szórakozunk tovább. Drága az időnk! Aláírja, vagy visszük magunkkal. A bőrig ázott papot hideg veríték lepte el. Az esővíz lecsurgott nadrágjáról a lábához, s a pórusaiból szivárgó izzadság, mely most az egész testét fürdette, az esővízzel összevegyülve folyt le a padlóra.- És mit mondok majd a püspökömnek? - csúszott ki a száján.- Viccelődsz, tiszikém? - fórmedt rá Bercsán. - Viccelődsz? Egy szót sem szabad szólnod senkinek. Ha elárulod, vége a hallelujának, érted? Sipos elmosolyodott:- Ami itt történt közöttünk, szigorúan államtitkot képez. Ha bárkinek beszél róla, hazaárulást követ el. A plébános kezét az asztal karimájára tette, rámeredt az előtte fekvő gépelt papírra, nagyot sóhajtott és odakanyarította nevét a szélére.- És ezek után békepapnak kell lennem?- Á, dehogy! - legyintett Sipos. - Nincs már rá szükség. Ezzel minden el van intézve. Ne nyugtalankodjon. Majd időnként bekopogunk magához. Ne felejtse el, plébános úr, egy percre se felejtse el, hogy amit tesz, azt az állam és az egyház jó viszonyáért teszi. A Vatikán és Magyarország jó kapcsolatáért. Tájékoztatnia kell bennünket arról, ki mit beszél, főképp az idősebbek, a faluban? Miről tudnak és miről nem tudnak a papok ebben az esperesi kerületben? Miben rendelkezik a püspöke, ha hivatja? Bátor hazafi maga, plébános úr, hű fia az egyházának. Amit most önként vállalt, mert önként vállalta, ugye?, minden igaz pap vállalja Magyarországon. Liska mama zörgetett az ablakon:- Plébános úr, jól van? Nem esett baja? Bercsán négyrét hajtotta a papírlapot, s dzsekije belső zsebébe süllyesztette:- Mire vár, atya? Engedje be a nénikét. Hadd lássa, milyen keresztényi egyetértés köt össze minket. A plébános kiszáradt torokkal, ki-kihagyó szívveréssel, enyhe szédülettel ment ajtót nyitni. Liska mama összecsukott esernyőjét az előszoba sarkába dobta, lekapta fejkendőjét, gyors mozdulattal facsart egyet rajta, fröccsent kezéből a víz, ahogy a kendőt nyomkodva berohant a szobába:- Csak nem bántották ezt az áldott jó embert?- Láthatja, mamuska, megvan egészben.- Mert a falu, bizony, rossz néven venné.- Csak elbeszélgettünk. Fölvilágosítottuk néhány dologban...- Mint a népnevelők? No hiszen.- ...és meggyóntunk nála, mamuska. Meggyóntunk.- Hát ezért... Hogy titokban maradjon. Tán bíz párttagok az urak, nem? 599
