Életünk, 1997 (35. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 5-6. szám - Hegyi Béla: Kopasz a dombon
Vajon hol tanulják meg ezt a fiúk? Kitől? Felutaznak a városba, és valamelyik presszóban fölszednek egy kurvát? Talán nekik is van könyvük, elrejtve a sublód mélyén, amiből fölkészülnek? Vagy csak úgy jön minden magától az ösztönök útján? Tavaly, az április 4-i ünnepségen ismerkedtünk meg. A járást képviselte, az emelvényen ült, a párttitkár és a tanácselnök mellett a kultúrházban. Az asszonyok pogácsát sütöttek a tanácselnök rendelésére, azt rágcsáltuk a szünetben. Odajött hozzám, bemutatkozott: - Bordi Karcsi vagyok Vámos- szirtről. Látom, unod az egészet. Értem, persze, minden évben ugyanaz. Beszéd, népi tánc, beszéd. Színesebbé kellene tenni. Például filmet vetíteni. Tekla elnevette magát: - Esetleg a Vörös és feketét? Karesz tűzpiros arccal válaszolt: - Ez nem mulatság. A felszabadulás komoly dolog. Mi lett volna veletek, a faluval, ha nem köszönt be ez a rendszer? Tekla megijedt, csitította a férfit: - Jó, jó, nem kell mindjárt bekapni! A kedvenc könyvem, és filmen még nem nézhettem meg. Ezután minden hét végén, általában szombaton délután, meglátogatott. Nagyanyi tiltotta: - Nem hozzád való! Már nem legényember, kész férfi. Negyven körüli. És sánta egy kicsit. Igaz, alig észrevenni, de mégis... - Hozzánk csak egyszer-kétszer kopogott be. Nagyanyi ráförmedt: - Mit akar az unokámtól? Nem lesz pártmenyecske belőle, a babája meg pláne nem. Mit gondol mirólunk? Maguk tönkretettek bennünket. Még Tekla is kellene csemegének? - Karesz indulatosan megragadta Nagyanyi karját, de én egy hirtelen mozdulattal végigsimítottam feldúlt arcát, s ettől ellazultak a vonásai. Elengedte az öreget. - Nagyanyi, tulajdonképpen miről beszélsz? - kérdeztem utána. De ő csak legyintett, sarkon fordult, és bekullogott a tisztaszobába. Amíg jó idő volt, napfény, meleg, a kukoricásnál, a tábla sarkán vártunk egymásra, ott, ahol a falu főutcája rákanyarodik az országúira, jegenyesor áll, s az országutat kíséri egy darabig. Mikor hidegebbre fordult, Liska mama megengedte, hogy a kertjükben vagy itt, a konyhában találkozzunk. Fogta a kezemet, csókolta az arcomat, és azt suttogta a fülembe: - Nem akarok tőled semmit, csupán szeretni akarlak. Elnevettem magam, és megpaskoltam az arcát: - Karcsikám, van ennél több az életben? - Jaj, mintha a Bolond Bandi kócos fejét láttam volna az ablakban! Tekla kinyitotta az ablakot, kinézett jobbra is, balra is, majd becsukta. Föl s alá járkált a konyhában. Tavasz óta, mikor a cseresznyésbe futott pisilni, félt tőle. Két virágzó fa közé guggolt le, s hirtelen hátrafordulva Bandi vigyor- gó képét pillantotta meg az ágak között. Nagyot sikított, fölugrott, futott, futott, ahogy csak bírt, hogy minél hamarabb a faluba érjen. Lehet, hogy csak egy idevetődő árny volt, a gesztenyefa játéka? Vagy a képzelete rajzolta az ablaküvegre Bandi szénaboglya üstökét? 8. Lógott az eső lába a fejük fölött. De csak akkor kezdett cseperészni, mikor a koporsót leengedték a gödörbe. Az egész falu a sír körül tolongott. Erre még nem volt példa. Az öregeket, betegeket szekérrel vitték ki, a tanácselnök 592
