Életünk, 1997 (35. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 4. szám - Jánosy István: Nagy Elemér
Gyenesen a férjével közösen épített házban érezte igazán boldognak magát. Közvetlenül a halála előtt mondta: Még másfél évem van a nyugdíjig, azt féllábon állva is kibírom, és akkor leköltözöm ide, és itt töltöm el az év nagy részét, mint ti! Igazi természeti lény volt. Mintha egyenest a Kalevalából lebbent volna elő - mint Aino vízilány, aki Vejnemöjnen udvarlása elől hallá változott. Ulla végtelenül szeretett úszni. Oly mélyre szokott beúszni, hogy már a fejét se láttuk. Néha aggódtunk érte. Alkonyaikor most is, mint szokott, ilyen mélyre beúszott. Visszatérve, mikor már éppen le tudott állni, akkor kiáltott segítségért, két fiatalember kisegítette és lefektette egy padra. Telefonáltak mentőkért, de mire azok jöttek, már halott volt. Feleségemmel együtt benne legjobb barátnőnket veszítettük el. Mily nagylelkűen támogatott minket, öregeket: autóján sokszor lehozott Gyenesre, megszabadítva a vasúton-batyuzástól. Sajnos, mi már mélyen benne vagyunk abban az életkorban, amikor sorra veszítjük el legközelebbi hozzátartozónkat, legjobb barátainkat. Lassan már egyebet sem írok, mint gyászoló verseket. Ami a legbámulatosabb - nem győzök ámulni rajta -, hogy életünkben mennyi jószándékú emberrel találkoztunk. Ne menjen feledésbe emlékezetük! 522
