Életünk, 1997 (35. évfolyam, 1-12. szám)

1997 / 4. szám - Szonntág Gábor: Thomas Merton - Misztikus teológus és szemlélődő I.

vette és el nem taposta a mítoszt. Rövidesen a Polgárháborút követően a nyugati frontier bezárult, és az amerikaiaknak nem volt többé Paradicsomuk, körülzárta őket a fekete lakosság rabszolgasorba kényszerítésének és az indiánok irtásának bűne. A feudális dél leverése és a nyugati frontier bezárulása óta a mítosz - Amerika földi Paradicsom - halott, de egyes amerikaiak képtelenek ebbe belenyugodni, a felelősség alóli kibúvót fabrikálnak belőle.

Szerinte a mítosz életben tartásának vágya vezette Amerikát arra, hogy az esélytelen fél segítségére siessen a kubai forradalomban, az első és a második világháborúban, mindig frontier hévvel védelmezve a számkivetetteket. Azt mondja, a cowboy show azért lehet ma is népszerű, mert az amerikaiak szeretnek ebben a frontier vagy cowboy-image-ben tetszelegni, a minden bűntől mentes Paradicsom tiszta életű lakóiként feltűnni. Mindezideig a világ továbbra is hitt a mítoszban, de mára már jól láthatni, hogy Amerika is egyre inkább történelmi ország, és egyre kevésbé földi Paradicsom. A ^Jenkik haza!” felkiáltásban az a durva implikáció is benne foglaltatik, hogy az otthon többé már nem a tökéletes hely a jenkik számára. Ostobaság lenne az amerikaiktól a szegényebb népeknek arról prédikálni, hogy kövessék az ő példájukat, hiszen Amerika is ugyanolyan piszokban és összevisszaságban van, mint a többi nép. Merton azt írja az 1960-as évek második felében, hogy az amerikai ember már otthon sem dédelgetheti a mítoszt a tévé előtt ülve és önmagát nézegetve fehér kalapban a képernyőn, hiszen a cowboy-műsorokat félbeszakítják az amerikai társadalom igazságtalansága ellen protestáló feketékről szóló beszámolók. A földi Paradicsom amerikai mítosza belülről és kívülről szemlélve is végleg megdőlt, az amerikaiknak pedig előre kell lépniük, új és jobb történelmet kell csinálniuk a történelem előtti idők utáni sóvárgás helyett.

Merton éppúgy szembehelyezkedett az amerikanizmussal, mint a kommunizmussal. Amikor az 1950-es években már el-elhagyta a kolostort, úgy találta, Amerika a világ minden valós problémája ellenére egy holt mítoszt ápolgat, önmagát tökéletesen becsületesnek és békeszeretőnek hiszi, míg ellensége, a Gonosz birodalom, a Paradicsom kapuit próbálja ledönteni. A kommunisták pedig lemondva a nemzetközi békére és a társadalmi reformra való törekvésről csak tetézték a modern ember elidegenültségét mind önmagától, mind Istentől. Merton tehát szembenáll mindkét hatalommal, különösen, mivel mindegyik elzárkózott a hidegháborúban a másiktól, amellyel az ember jövőjét fenyegette.

Legkifejezőbb reagálását az Egyesült Államok és Oroszország közti küzdelemre, amelyet az önmaga vállalta száműzetésből visszatérve tapasztalt meg, Pablo Antonio Cuadrához írt levelében találjuk. A francia egzisztencialistától, Albert Camus-től kölcsönzött jellemzéssel élve, a két nagyhatalmat bűvészinasokhoz hasonlítja, akik dollármilliókat költenek űrkutatásra és nukleáris fegyverekre, miközben a világ népessége egyharmadának nyomorognia kell, éhezik, otthontalan. Olyanok a nagyhatalmak, mint Góg és Magóg Ezékiel könyvében, nagy hatalommal, de kevés józan ésszel rendelkeznek és nagy meggyőződéssel hazudoznak. Góg, vagyis a kelet, a hatalom szerelmese, míg Magóg, vagyis a nyugat, a pénzé; bálványaik különböznek megjelenésükben, és egymással szemben állnak, de az őrület ugyanez. Mindegyik humanistának hirdeti magát, pedig csak a megnevezésekkel és a szlogenekkel manipulálnak. Ha egy állampolgárt nem lehet kellően kordában tartani, helyét

490