Életünk, 1997 (35. évfolyam, 1-12. szám)

1997 / 4. szám - Pomogáts Béla: A polgár: eszme, ember, társadalom

szersmind kritikai készenléte ugyancsak mindennel szemben. A nyitottság és a kritikai készenlét kétségtelenül bizonytalanná teszi a független értelmiség pozícióját, ambivalenssé teszi ennek az értelmiségnek a gesztusát, és az értelmiségi személyiségen belül is olykor konfliktusokat okoz. A független értelmiségi lelki helyzetének bizonyos drámai karaktere van: ez az értelmiségi nyitott, s valóban minden tapasztalatot, felismerést és gondolatot be tud és be kíván fogadni, ugyanakkor eredendő módon kritikus, minthogy jól tudja, hogy minden tapasztalat, felismerés és gondolat érvényességét, hatékonyságát és értékét szigorú kritikával kell mérlegelnie és megítélnie.

Nyitottságáról és kritikai szelleméről az értelmiség és vele együtt a polgárság mindazonáltal nem mondhat le, minthogy éppen ezek által védheti függetlenségét és közvetítő szerepét. Ezzel a nyitottsággal, egyszersmind kritikai érzékenységgel tesz eleget azoknak a követelményeknek, amelyeket Max Weber a „polgári rend”-del, Karl Mannheim pedig magával az értelmiséggel szemben támasztott. A politika, úgy tetszik, egyelőre nincs tudatában annak, hogy a független értelmiségnek és a körülötte szerveződő polgárságnak milyen jótékony kiegyenlítő szerepe lehet az elmérgesedett konfliktusok feloldásában. Ennek ellenére is szeretném hinni, hogy az idő ennek a független és közvetítőegyeztető értelmiségi és polgári szerepevállalásnak kedvez. Hiszen az egymással viszálykodó politikai elitek, a lassanként két részre szakadó ország, végül is szükségessé teszi, hogy legyenek szellemi hídépítők, legyenek közvetítők, legyenek egyeztetők, akik életstratégiájuk kiindulását abban a fogalomban találják meg, amelyet Max Weber „hivatásnak” („Beruf’) nevez. Mindez nem egyszerűen az értelmiség és a polgárság, hanem az ország és a nemzet érdeke.

443