Életünk, 1997 (35. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 3. szám - MILLECENTENÁRIUMI MELLÉKLETÜNK - Vékony Gábor: A magyar etnogenezis szakaszai II.
Árpádot, s aztán egy újabb besenyő támadás és a tőlük elszenvedett vereség után betelepülnek a Kárpát-medencébe, vagy ahogy Konstantin mondja, elfoglalják Nagy Moráviát (a Nagy Morávia kifejezés csak Konstantinnál szerepel, mindig olyan esetben, amikor arról beszél, hogy a turkok, a honfoglaló magyarok azt elpusztították: vagyis itt a régi Moráviáról van szó - régi = nagy). A mohamedán források Dzsajháni buharai miniszter 920 körül írt munkájára vezethetők vissza, ez eredetiben nem maradt ránk, csak különböző kivonatai ismertek, amelyek alapján azonban az eredeti szöveg némi hiányokkal helyreállítható. Ezekben a forrásokban (és már Dzsajháni eredeti szövegében) azonban több időrendi réteg keveredik, a tudósítások egy része már a Kárpát-medencében lakó honfoglaló magyarokra vonatkozik, a korai adatok pedig a honfoglaló magyarokat nagyjából 880 körül íiják le Kelet- Európában. A mohamedán források különböző időből származó adatai nem mindig választhatók el egymástól teljes biztonsággal (noha ilyen elválasztásra több kísérlet történt), így kétséges, hogy ezekben mi vonatkozik a 895 előtti és utáni időszakra. A honfoglaló magyarok határa egy helyütt a Fekete-tenger partján lenne két folyó között, más helyütt az Atil és a Dúbá folyó között laknának, míg a harmadik helyen az olvasható, hogy a madzsgirok első határa a besenyők országa és a bolgárok közé tartozó eszkelek között van. Az eszkelek viszont a Volga folyótól keletre laktak, azaz, a mohamedán forrásoknak ez az adata még a honfoglaló magyarok Volgától keletre lévő szállásainak emlékét őrizte meg. Nem tudható biztosan, hogy hová helyezhetők az Atil és a Dúbá folyók közötti lakhelyek. A mohamedán források Atil néven mindig a Volgát értik, a Dúbát általában a Duna folyóval szokás azonosítani, a különböző Dzsajháni másolatok közül azonban egyik sem a Duna folyó nevét hja, hanem a Dúbá nevet. A honfoglaló magyarok Volgától keletre eső lakhelyeire Konstantinos szövegéből is következtethetünk, mert az általa leírt sorrendiségből világos, hogy Levedia azonos a besenyők korábbi - 9. századi - szállásterületével, ahonnét a besenyőket az úzok űzik el. Egy tibeti követjelentésből pedig azt is tudjuk, hogy a besenyők a 8. század közepén a Balhas-tótól keletre, az Irtis folyó forrásvidékén laktak, tőlük északnyugatra pedig, ugyancsak az Irtis mentén egy Ha la jun-lug nevű nép élt. Ez a tibeti forrásban leírt népnév egy török Alá Juntlug névvel azonosítható. Ezt a nevet „tarka lovúaknak” értelmezik, valójában azonban a juntlug szó „lovas” jelentésű. Ez azonban a honfoglaló magyarok régibb neve, a szavartoi. E szó ugyanis ugyancsak lovast, illetőleg itt valamelyik északi iráni nyelv többesszámában lovasokat jelent (óperzsa aszabára-, középperzsa aszvár, klasszikus perzsa szavár). Az ala szó „tarkát” jelent, ez átkerült az iráni nyelvekbe, ahol az aszf-al(a) „tarka ló” illetve jelzőként „tarka lovú”. Vagyis a szavartoi aszfaloi a „tarkalovú lovasok”, a honfoglaló magyarok régi neve azonos az i. sz. 8. század közepén az Irtis mentén, Karaganda, Pavlodar, Szemipalatyinszk körzetében élő ala juntlug nép nevével. Mindkét nép a besenyők szomszédságában él, így a honfoglaló magyarok régi szállásait az ala juntlug nép földjére kell helyezzük, s azokat az ala juntlug néppel kell azonosítanunk. A honfoglaló magyarok eszerint az Irtis vidékéről indultak el nyugatra, akkor, amikor a besenyők is elhagyták az Irtis felső folyása menti 398
