Életünk, 1997 (35. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 3. szám - MILLECENTENÁRIUMI MELLÉKLETÜNK - Vékony Gábor: A magyar etnogenezis szakaszai II.
szkaján (a Don mellett) vonul át és Szarepta városánál éri el a Volgát, tehát a 49° szélességi kört mindenütt északra hagyja. Hasonló értelemben vall a kőrisfa ..., amelynek keleti határa nem éri el a Volgát, s a som ... amely csak délkeleti Oroszországban, a Krími félszigeten és a Kaukázusban fordul éld ... a bolgár-török hatás kezdetét az V. század közepe tájára, végét a VII. század elejére tehetnék...” Gombocz Zoltánnal szemben Ligeti Lajos újabban a 600-1 000 közötti időszakra tenné bolgár-török jövevényszavaink átvételét, ez a kronológia azonban nem veszi figyelembe a nyelvtörténeti eseménysort: Gombocz 1930-ban nem véletlenül adott ilyen korai időpontot; legfeljebb azt mondhatjuk, hogy az általa kijelölt 5. század közepe történeti okok miatt (akkor még nincsenek töröknyelvű népek Európában - a hunok töröksége neúi bizonyítható), túlságosan korai. Figyelembe kell venni azt is, hogy bolgár-törökök és a kései ősmagyarok érintkezésénél alánoknak is lenniük kellett, hiszen ugyanebből a korszakból származik alán jövevényszavaink jelentős része. A hármas együttélés leginkább végső soron alán eredetű sajt szavunk szemlélteti: őszét ciht, csuvas csokot - ez a háromnyelvűség alakította ki azt az egyébként ismeretlen szóalakot, amelyből a magyar sajt származik. Ez esetben valóban a Kaukázus előtere, a Kubány folyó vidéke jöhetne számba az érintkezés színtereként, hiszen az alánok egyik jelentős csoportját még a későbbi időkben is itt találjuk. Ezt azonban ki kell zárnunk azok közül a területek közül, ahol a mai magyarság elődei megfordultak, nyelvünk ugyanis arra vall, hogy a jelenlegi magyarság elődei a Kárpát-medencében való megtelepedésük előtt mindig is az erdős sztyeppe övezetében vagy legalábbis annak közvetlen határán laktak (ellenkező esetben ugyanis kiveszett volna nyelvünk jó néhány, e terület fáit, s egyéb jellemzőit jelölő szava). Másrészt, a magyar nyelv bolgár-török eredetű földművelési és kertgazdálkodási nevezéktana a török - alán - ősmagyar együttélés színterén földműves törökökre vagy kertészkedő törökökre utal, államszervezeti berendezkedésre akkor, amikor a Kaukázus előterében élő bolgárokat az i. sz. 6., de 7. században is nomádokként emlegetik forrásaink. Letelepült (vagy letelepedő), államszervezetben élő bolgár-török népcsoportokkal találkozunk 681 után a dunai bolgárok esetében, legkorábban a 9. századtól kezdődően a volgai bolgárok esetében, valamint a kazár kaganátus területén, a Volga folyó, Kaukázus és a Dnyeper folyó között. Az utóbbiaknál viszont az erdős sztyeppe, határain letelepedett, letelepedő török népcsoportok csak a 9. századtól jelennek meg, akkor, amikor a bolgár-törökök és az ősmagyarság érintkezése már legalább egy százada lezárult. Van azonban még egy terület, ahol az ősmagyarok és a bolgár-törökök érintkezése lehetséges volt. Ez pedig a legkorábbi európai török államszervezet, az avar kaganátus. Az avarok, a belső-ázsiai türkök elől menekülve i. sz. 558-ban tűnnek fel a Volgától nyugatra, a Kaukázus előterében, ahonnét az alánok fejedelmének segítségével követséget küldenek a Keletrómai Birodalomba. Az 560-as években már Európa nyugatabbi területein is megjelennek, 567-ben pedig az akkor a mai Dunántúlon lakó langobardok szövetségében hatalmukba kerítik a Kárpát-medence keleti felére, s annak környékére kiterjedő gepida királyságot. Miután a langobardok 568-ban elvonultak Itáliába, az avarok az egész Kárpát-medencét birtokba veszik, s azt legalább a 7. század harmincas évéig folyamatosan birtokolják, anélkül, hogy közben akár dinasztiaváltással, akár 394
