Életünk, 1997 (35. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 3. szám - Halász Péter: Irodalmi szociográfiával a csángók megmaradásáért
tudattá, „falutudattá” kopik, hogy végül már csak a családban éljen a származás emléke. S itt fölsejlik Vörösmarty víziója: a sír, hol nemzet süllyed el! Hiszen a nemzet nemcsak egyszerre, hanem a történelem által feldarabolt részenként, szórványonként is belehullhat a Szózatban a tátongó sírba. A leépülő nemzettudat veszélyének árnyékában élő horvátországi, muravidéki, őrvidéki magyar szórványok és a történelem során ki sem alakult identitástudat kiszolgáltatottságában élő moldvai csángómagyarok sorsa találkozik és fonódik össze Beke György könyvében. Egyiket sem érthetjük meg igazán anélkül, hogy a másikról tudomásunk ne lenne. A moldvai magyarok múltját és jelenét pedig különösen azért kell ismernünk, hogy minél világosabban lássuk, milyen sors vár a magyarság egészére, ha önmagunkat föladva, identitásunkban megrokkanva, lábhoz tett fegyverrel várjuk a jövőt. A Moldvában élő csángómagyarok tragikus helyzete időről időre felébreszti a Kárpátokon belül élő magyarság figyelmét és - lelkiismeretét. Az 1990-es éveket is úgy tarthatjuk majd számon, mint a csángók iránt fokozottan megnyilvánuló érdeklődés időszakát. Néprajzi tanulmányok kötetei, sajtócikkek százai jelentek meg róluk az elmúlt években; az érdeklődők bőséges anyagból tájékozódhatnak a moldvai magyarok kultúrájának mélységeiről és mai életük felszíni jelenségeiről. Ami leginkább hiányzik ebből a körképből, az mai világuk rejtettebb törvényszerűségeinek feltárása, a körükben is bekövetkezett gazdasági, társadalmi átalakulások gyökereinek bemutatása. Hiszen az 1990 óta eltelt idő alatt több meghatározó esemény következett be a moldvai csángók életében, mint azelőtt évszázadok során. A Magyarországot csak hírből - vagy úgy sem - ismerő csángók közül ezernél többen látogattak ide, hogy 1991-ben szemtől-szembe találkozhassanak a pápával, és hallhatták, láthatták a csángók apostolát, Domokos Pál Pétert. Ugyanabban az esztendőben Csángómagyar Szervezet alakult Sepsiszentgyürgyön, amely azóta is rendszeresen megjelenő újságot ad ki Moldvai Magyarság címmel, részben román nyelven, hiszen a moldvai csángók - iskolák hiányában - nem tudnak anyanyelvükön írni és olvasni. Több folklórcsoportjuk szerepel különböző hazai fesztiválokon, százával - vagy talán ezrével - járnak Moldvából Magyarországra dolgozni, Lakatos Demeter csángó költő nevét viselő Egyesületet alakítottak hazánkban a sorsuk és kultúrájuk iránt érdeklődők. S ami talán a legfontosabb: több mint száz csángó diák tanul - immár anyanyelvén - Erdélyben, több tucat moldvai diák végzi iskoláját nálunk. Nincs tehát már messze az idő, mikor - a középkor óta először - kialakul az a mégoly vékonyka csángó értelmiségi réteg, amely olyannyira hiányzik ahhoz, hogy a moldvai magyarok szülőhelyükön - vagy bárhol - megmaradhassanak. A moldvai magyarok történelméhez, népéletéhez, népdalkicséhez képest igen keveset tudunk ezekről a mai életükben bekövetkezett változásokról, különösen pedig e jelenségeknek a felszín alatt, az emberekben, közösségekben megmutatkozó hatásáról. De ami keveset tudunk, annak jórészét Beke Györgytől tudjuk, aki már az 1940-es évek végétől figyelemmel kíséri a Moldvában élő szórványmagyarság sorsát. Korábbi riportköteteivel is (Bővizű patakok mentén, Feketeügy, Magunk keresése, Csángó passió) ezt a fehér területet igyekezett színesíteni: az irodalmi szociográfia műfajával szolgálta a csángók helyzetének jobb megismerését. A Peremvidékek magyarsága című könyv azt mutatja, hogy a szerző a 379
