Életünk, 1997 (35. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 3. szám - Wiktor Woroszylski: Új pánmongolizmus?
magyar kiadása: Bp. Európa, 1982, ford. Rab Zsuzsa). Eltérően Ajtmatov korábbi műveitől, amelyek kirgiz környezetben játszódnak, A tengerparton futó tarka kutya a szahalini nyivhekról (gilákokról), Az évszázadnál hosszabb ez a nap pedig a szomszédos rokonnépról, a kazahokról szól. Lehet, hogy ebben a határait tágító „pánázsiai” tudat mutatkozik meg? Vlagyimir Szangi, a nyivhek kis népének írója - neki ajánlotta Ajtmatov A tengerparton futó tarka kutyát - mondta a regényről: „A kirgiz író műve, amely az egész szovjet irodalmat gazdagítja, a nyivhek szellemi értékévé vált...” A két elbeszélés nemcsak műfaját tekintve különbözik egymástól, ez kevésbé fontos (az előbbi egy szálon futó hosszabb elbeszélés, az orosz terminológia szerint poveszty, az utóbbi pedig roman, azaz bonyolult szerkezetű, nagyobb teijedelmű regény), hanem abban is, hogy A tengerparton futó tarka kutya mintha történelmen kívüli időben játszódnék, nem ismerhető fel semmiféle rendszer vagy állami intézmény, a hősöket csak a .hagyomány és a természet törvényei kötelezik - csak egy jel utal arra, hogy a történet nem a távoli múltban játszódik, a fókavadászok winchesteré -, Az évszázadnál hosz- szabb ez a nap fő vonulatában viszont konkrét időpontokat találhatunk: „1952 kora tavaszán”, „1953. január 5.”, „1956-ban, a tavasz vége felé”; az embereket pedig nemcsak az ősi rituálé szabályozza - a létezés, a hit és a természettel való küzdelem kisugárzása -, hanem az egész valóságra ránehezedő hivatalos ideológiai, politikai rendőrség, a karrier mechanizmusa „a reális szocializmusban” stb. E két művet és a korábbi Fehér hajót minden különbség ellenére összeköti „mitikus realizmusuk”, a való életet bizonyos távolságból, a törzsi mítosz felől, minden ma elhomályosuló, majd vakító fényével újból elővillanó mozgó tükrében látják. A tengerparton futó tarka kutya négy vadász, egy aggastyán, két ereje teljében levő férfi és egy fiú története. A fókavadászatban való részvétel a fiú beavatása, általa lép a felnőttkorba, a történet tele van drámai feszültséggel, köd száll a tengerre, múlnak a napok, a csónak pedig nem tud kijutni a kelepcéből, fogytán van az édesvízkészlet, éhhalál fenyegeti őket. Az öregember - hogy növelje a többiek esélyét a túlélésre - a tengerbe veti magát, ezt később mindkét férfi megteszi, egyikük a fiú apja; csak Kiriszk, a fiú éli túl, a köd szétoszlik és a megváltó partra sodorja a csónakot a szél. A beavatás megtörtént - kegyetlenebb volt, mint ahogy a vadászat előtt gondolták, a férfit nemcsak mint vadászt és hajóst tette próbára, hanem meg is jelölte (felkente?) az áldozattal, amelynek életét köszönheti. Kiriszket választották, mert ő volt a legfiatalabb, így parancsolta a közösségi ösztön, a fiúban volt minden reményük, hogy létüket folytatja, megmenekül az éhség és az elemek haragja elől. Attól a perctől fogva, amikor ez megtörtént, a fiú e közös egzisztencia adósa, és - noha ezt inkább csak sejti, mint tudja -, ez az adósság, amelyet meg kell fizetnie, ez teszi teljes értékű emberré. Áldozat és megszentelés, megjelölt és felkent, vagyis ismét - a kereszt? A tragédiákat megvilágító mítoszok közel vannak a természethez és távol állnak bármiféle egyistenhit- től, a föld Luvr kacsa tolláiból keletkezett, aki fészket rakott belőlük a parttalan óceánon, az emberek ősanyja pedig a gyengéd és bőkezű Halasszony; jó a gonosz lelkek irányítják a szeleket és a tengeri áramlatokat; és szinte csak érinti az elbeszélés felszínét a titokzatos hír Valakiről, aki a maga idejében egy ismeretlen országban a hullámokon járt... Mindennek ellenére nehéz a 360