Életünk, 1997 (35. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 3. szám - Wiktor Woroszylski: Új pánmongolizmus?
- az ember tükre, benne válik láthatóvá a rejtett tudás és hit, mindaz, amit az ember nem tud vagy nem mer kifejezni -, a föld ad választ Tolgonaj kérdéseire, ő oszlatja el kételyeit, d fejezi ki és őrzi meg benne a harmonikusabb világ utáni vágyat, ez a távlat pedig minden élő egyesülése a szeretet- ben... A természettel való testvériség és a szakadatlan párbeszéd mellett az emberi közösség „természetes” erkölcse is jellemző Ajtmatov hőseire. Ez az erkölcs azon a tudáson alapul, hogy a jó az, ami kedvez az életnek, a rossz pedig fenyegeti, megsérti az azonos rendeltetésű lények szolidaritását, ha az aulban valakinek gyermeke születik, az mindenkinek jó hír” (Anyafóld). Háborús tematikájú elbeszéléseinek egy része szökevényekről szóló {Szemtől szembe, Anyafóld), a szökést azonban eleinte jóval enyhébben ítéli meg, mint a híres orosz háborús könyvek (ilyen pl. az Akiket nem lehet leigázni c. regény, Gorbatov műve); csak akkor fordulnak a szökevény ellen, amikor a bujkáló (és bújtatott) katona lovat lop, elrabolja a vetőmagnak félretett gabonát, levágja a jószágot. Az éhező közösség létfenntartását szolgáló vagyont veszélyezteti, ez az, amit nem lehet megbocsátani. A családi élet örömteli és szomorú eseményeit rítusok szabályozzák; a hagyományos formák nem engedik, hogy elszürküljenek az élmények, elmélyítik őket, a századok óta ismétlődő események a maguk jelentőségében állnak előttünk. Mikor a gyerek járni kezd, meghívják a szomszédokat a „bilincs elvágásának” ünnepére {Az én lányom). Jelentését és érzelmi hatását tekintve is rendkívül fontos szertartás az elhunytak siratása {Szemtől szembe). A természet mellett a hagyomány is az ember segítőtársa a harmonikus és értelmes életért folytatott szakadatlan küzdelemben. Mindkét szövetséges a pusztító modem kor áldozata lesz, ez pedig fájdalmas konfliktusokhoz, vereségekhez vezet - ez főként Ajtmatov későbbi kisregényeire, A versenyló halálára és a Fehér hajóra jellemző. Létezik olyan nézet is, hogy e próza tragikuma az ázsiai elmaradottságból ered, amelyet felszámol a diadalmasan előretörő civilizáció; de nem valószínű, hogy maga Ajtmatov sugalmazná művei effajta olvasatát. Még a tárgyi világban sem olyan kétségbevonhatatlanok a civilizáció jótéteményei, mint feltételeznénk.,Milyen szép díszítéseket, ezüst-, réz-, bőr- és famunkákat tudtak készíteni! - gondolja az öreg Tanabaj A versenylő hálájában. - Nem kerültek sokba, mégis milyen szépek voltak. Egy-egy különleges mestermű mindegyik. Most nincs ilyen. Mindent alumíniumból préselnek: korsót, bögrét, kanalat, fülbevalót meg mosdótálat. Amerre néz az ember, mindenütt ugyanaz. Szinte unalmas. Kihaltak a nyeregkészítő mesterek is... Eltemetjük a régi kézművességet, pedig a kézben van az ember szeme, lelke... Sokszor előfordult, hogy ilyen gondolatok foglalkoztatták Tanabajt. Fejtegetésekbe bocsátkozott a régi kézműiparról, méltatlankodott, de nem tudta, kit okoljon érte, hogy kiveszőben van. Hiszen ifjúkorában ő is egyike volt a múlt sírásóinak. Egyszer még fel is szólalt egy Komszomol-gyűlésen, beszédet tartott a jurták felszámolásáról. Valahol azt hallotta, hogy a jurta forradalom előtti lakóhely. »Le a jurtával! Elég volt a régi életből!« És »kuláklistára« tették a jurtát. Élkezdtek házakat építeni, és a jurta szemétre került... Aztán kiderült, a rideg állattartás elképzelhetetlen jurta nélkül... Most a Torgojtól rámaradt lyukas, füstös jurtában lakott... De amikor az aulban bejelentette, hogy új 355
