Életünk, 1997 (35. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 3. szám - Wiktor Woroszylski: Új pánmongolizmus?
Belij regényében, de nála egyaránt kapcsolódhat a mozdulatlan, megvénült, elmúló „kínai” Oroszországhoz és a dinamikus új rendhez, amelyet sárgaképű vörösgárdisták és csekisták védenek; más íróknál a félelem rajongásba fordul. A negatív felfogás azonban többször újjáéled, például a hatvanas években, az éleződő' szovjet-kínai konfliktus idején a Jevtusenkónál és Voznyeszenszkijnél „rendelt” költői pamfletekben. Rendkívül meglepően forgatta az orosz pánmongolizmus kártyáját az imént idézett naplójegyzet és a Kulikovó mezején c. poéma szerzője, Alek- szandr Biok. Szkíták c. verse elé mottóként Szolovjov negyedszázaddal korábbi sorait helyezte, a pánmongolizmust pedig már korántsem tartja baljóslatúnak országára nézve. A Szkíták 1918-ban, az oroszországi szocialista forradalom hajnalán íródott. A forradalommal - Biok szerint - Oroszország teljesítette a jövendölést, véghezvitte Isten akaratát. A forradalmi pusztítás változtatja kereszténnyé a világot. Már csak Nyugat áll válaszút előtt: csatlakozik a forradalomhoz vagy elutasítja és elpusztítja. De ez még nem minden, már az első sorokban is a következőket olvashatjuk: „Keletiek, szkíták vagyunk, igen, / vad, sóvár, ferde szemű fajta”, aztán: „Rád nézünk, kedves Európa, vad / barbár ázsiai pofánkkal” stb. Biok szerint ugyanis Oroszország a forradalommal teljesítette Isten akaratát, azonosult a mongolokkal; megtörtént a biológiai megváltás (nem katasztrófa tehát, ahogy azt korábban gondolta), mon- golizálódott a szlávság; már a pétervári értelmiségi hosszúkás, sápadt arcában is a barbárok „vad, fekete szemét” látja a költő! Tragikus magányában a Kamennij Osztrovon beteges gyengeségében és tétlenségében is ezt írja: ,Megroppanjuk a nagy, szilaj lovak csontját, mikor betörjük őket, s kézhez szoktatjuk egykettő a vad, zabolátlan rabszolganőket” (Lator László fordítása) Biok és Szolovjov pánmongolizmusában a rendkívül lényeges különbségek ellenére is találhatunk közös jegyet: mindkét pánmongolizmus kitalált,, független a szerzők léthelyzetétől, nem feleltethető meg napi tapasztalataiknak; absztrakt ideológia, ebben keresik a filozófusok és a költők a szemük előtt zajló történések és az elképzelt jövő magyarázatát; az előbbi a katasztrófa-hangulatot, az orosz birodalom pusztulásának előérzetét ragadja meg, az utóbbi az orosz forradalom elfogadását és a vele való eufórikus egyesülést igazolja, áldását adja mindenre, amivel ez jár, Biok ebbe az európai kultúra elpusztítását is beleértette... Szolovjov és Biok - nem ázsiaiak, nem mongolok, hanem európaiak, pétervári oroszok, régi értelmiségi családból származnak, ereikben nem folyik más idegen vér, mint német. Bár gondolatban ünnepük, köszöntik az Európát elözönlő sárga barbárok rohamát, sőt, még messzebb mennek, költőileg azonosulnak is e barbárokkal, részt vesznek képzeletbeli inváziójukban, a valóságban mégis kívülállók maradnak, nem részesei a mongol elemnek, nincsenek élményeik az élő mongolokról, idegen tőlük a szülőföldjük, a gyermekkoruk, a rokonságuk, atyafiságuk és az előző nemzedékektől örökölt hagyományrendszerük. Ez a jellemzés az „eurázsiaiak” nem költői, művészi, hanem tudományos 343
