Életünk, 1997 (35. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 1. szám - MILLECENTENÁRIUMI MELLÉKLETÜNK - Mesterházy Károly: A honfoglaló magyarok tárgyi emlékei
annak a terminológiai zavarnak, amely a számítógépes adatkezelést nagyban akadályozza. Talán mondanunk sem kell, az előbbi közlésmód képviselői voltak többségben. Ok is különböző' képpen oldották meg feladataikat. Amikor Hampel 1871-ben a Szabolcs megyei múzeumot ismertette, a honfoglalás kori vereteket még korszak meghatározás nélkül mutatta be, és „övdísz lemezkéknek” nevezte őket. A bemutatott hét veretből azonban csak egyről hihető, hogy férfi övhöz tartozott, a többi ingnyak dísz (rombusz alakú), csizmaveret, kaftán övének vagy szegélyének dísze, és egy talán lószerszámveret. Még 1871-ben szerezte meg Széli Farkas a Horgos és Palics között fekvő pörösi pusztán talált leleteket. O sem ad korhatározást, sem népi hovatartozást. Csak annyit tud biztosan, hogy ember és lócsontvázon kívül zabla, kengyel és „gombok” kerültek elő. A veretek hátoldalán levő aklaszegek alapján azonban úgy gondolja, „nem annyira gombok lehettek, mint a ló szerszámjára alkalmazott ékítmények”. A ló és lószerszámok azt sugallják számára, hogy talán közelebb állnak saját nemzetünk történetéhez. Még 1892-ben is, igaz, hogy Csetneki Jelenik Elek korábbi jegyzetei után, Nagy Géza úgy hja le a homorszögi leleteket, amint formailag meg lehet őket nevezni. így a rombusz alakú ing- nyakdíszek, melyek előbb övdíszlemezkének hívattak, most dülény (rombusz) alakú lemez néven szerepelnek. Ha lehet, még rosszabbul jártak a töredékesen előkerült gömbsorcsüngős fülbevalók. Megnevezésük: bronzsodronyra font gömbös ezüstgyöngy. Ha nem látnánk rajzát is, nagyon nagy bajban lehetnénk, mire is gondolt a szerző. A legáltalánosab lelet 1834 óta (Benepuszta) a „boglár”, melynek számtalan formája volt. Általában kerek vereteket értettek alatta, de a szóhasználat nem következetes, mert van olyan is, amely „négyszintűi domború rózsát képez”. E meghatározás a székesfehérvár-demkóhegyi négyszögletes kaftán övdíszekre vonatkozik. A párhuzamok keresésében elég nagyvonalú volt Nagy Géza, mert közéjük számította a koroncói négyszírmú, kerek, rozettás vereteket, melyek lószerszámot díszítettek, de az áttört gödöllői boglárokat is, amelyek hajfonatkorongok. Boglároknak hívták a rozettás lószerszámok szíjvégeit (Posta B. 1895), sőt az akkor egyetlen csörgős szügyelőveretet is (Arch. Ért. 1914. 147.). A másik egyen-elnevezés a „pityke” ill. ennek változata, a pikkely, valamint az előbbiek kombinálásból kialakított „pitykegomb” volt. Többnyire pitykének hívták a csüngős vereteket, bár felmerült a kettős csüngő ill. kéttagú csüngő elnevezés is. Viszonylag későn tűnt fel a ma legáltalánosabban használt „veret” szó. Először Kiss Lajos írásaiban találkozhatunk vele valamikor 1922 után, mert az eperjeskei lelet közlésekor még nem használja, de a geszterédi sír előzetes jelentésében már ez a szó szerepel mind az öweretekre, mind a szablya függesztőfülére alkalmazva. Fettich Nándor 1931-ben konzekvensen ezt használja övdiszítmények esetében. A terminológiai nehézségek már Jankovich Miklós számára is adottak voltak. Az ő nemzedéke és közvetlen utódai számára a ruházat és a lószerszám veretéinek elválasztása jelentett gondot. Az ismeretek bővülésével egyre több veret funkciójára derült fény. Ma már tudjuk, hogy a régi ásatások anyaga funkció szerint aligha nevezhető meg, mert egy-egy veret több szerepben is előfordul. Ezért a régi ásatások vagy leletmentések anyagát alaki néven kell 34
