Életünk, 1997 (35. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 3. szám - Kovács István: A "Felföld tátija" avagy Dembinski altábornagy működése Felső-Magyarországon
szolgálhatna a szerencsétlen földbirtokosok lemészárlásának, kiket az osztrák kormány a parasztok által bizonyára lemészároltatna.” Ha Dembinski tervezett akcióját a kormány jóváhagyja, akkor az esetleges mészárlásért is vállalnia kellett volna a felelősséget. A következmény nyomasztónak ígérkezett, s a „nyereség” bizonytalan volt. A galíciai nemzeti mozgalmat ugyanez a félelem bénította meg 1848-ban. Nemzeti felkelést kirobbantani Ausztria lengyel tartományában csakis akkor lehetett volna, ha azok, akik fegyvert ragadnak - ilyenek szép számmal lettek volna! - komoly esélyt látnak a győzelemre. Az esélyt nem egy gyenge hadtest, hanem egy erős hadsereg bevonulása jelenthette. Ilyen 1849 májusában csak egy volt: a magyar főhadsereg. Ez azonban Komárom és Pest-Buda térségéből még elméletben sem vonulhatott Galíciába, hogy megjelenésével elejét vegye az észak felől fenyegető veszedelemnek, mert nem kisebb vész fenyegette nyugat felől. A cári hadsereg június elején még csak vonult Magyarország felé, a Panyutyin hadosztályával megerősített 70 000 főnyi osztrák főhadsereg már a kapujában állott. Még várt, mert nem érezte magát oly erősnek, ami megfelelhetett volna új főparancsnoka, báró Julius von Hayriau táborszernagy magabiztosságának. Ellene volt a galíciai betörésnek maga Czartoryski herceg is. Voltaképpen ugyanazon ok miatt, mint Bem. A fentebb idézett levelében a következőket ajánlja Dembinski figyelmébe: „Küzdjenek a lengyelek magyar zászlók alatt és járuljanak hozzá győzelmeikhez, de Lengyelország mindvégig kíméltessék, el ne pusztíttassék rosszul előkészített felkelésekkel, melyek csak romlást, hiábavaló veszteségeket és csapásokat hoznak honunkra.” A levél folytatásából az is kiviláglik, hogy az idős, sokat megélt, tapasztalt Czartoryski valamiféle új, dekabrista összeesküvésben reménykedik: „Van egy másik fontos ok is, ami miatt távol kell tartanunk magunkat a szerencsétlen felkelésektől. Tudjuk, hogy Moszkva is és a hadsereg is zúgolódik, elégedetlen. Mindez abba maradna, ha Lengyelország időnek előtte mozdulna meg. A magyar háború viszont csak fokozza elégedetlenségüket. Hagyjunk rá időt, hogy meghozza gyümölcseit.” Ahhoz, hogy Czartoryski idézett reményei legalábbis részben teljesüljenek, Oroszországnak a világ - Törökországgal szövetkezett - két nagyhatalmától, Angliától és Franciaországtól kellett vereséget szenvednie. Ezek az államok 1849-ben a kisujjukat se mozdították meg az orosz cár és az osztrák császár harapófogójába került Magyarországért. Az új hadjáratra való felkészülés során nem lehetett megfeledkezni a cári intervenciós haderőről sem. Klapka György tábornok, a helyettes hadügyminiszter, Budavár bevételének napján, 1849. május 21-én készített egy vázlatos hadműveleti tervet. Ez az összes magyar haderőket számba vette, tevékenységüket összehangolta. így természetesen Dembinski északi hadseregével is számolt. A terv abból indul ki, hogy az új hadjáratnak szükségszerűen Komárom- Pozsony térségében kell eldőlnie, ezért minden nélkülözhető erőt a magyar erődrendszer környékére kell összpontosítani. Miként érintette ez Dembinski hadseregét, s benne a lengyel légiót? Klapka elgondolása szerint az L, VII. és VIII. hadtest a komáromi 330
