Életünk, 1997 (35. évfolyam, 1-12. szám)

1997 / 3. szám - Kovács István: A "Felföld tátija" avagy Dembinski altábornagy működése Felső-Magyarországon

fekvő megyékben szerte létező magyar seregek főparancsnokságát”. A közvélemény biztos volt benne, hogy miként Bem a Székelyföld „apója” lett, győzelmei Dembinskit a Felföld „tátijává” teszik. Nemzetközi tekintélyét tovább növelte magyarországi jelenléte.

Európa megrökönyödött a honvédsereg tavaszi sikereitől, ezek kivívását a lengyel emigráció konzervatív szárnyának vezetője, Adam Jerzy Czartoryski herceg egyenesen Dembinskinek tulajdonította. Egy 1849 májusában fogalmazott, Dembihskinek címzett levelét ezekkel a szavakkal kezdi: Jüoldognak érzem magam, hogy hangot adhatok szívbéli örömömnek és gratulálhatok tábornok úrnak abból az alkalomból, hogy a magyarországi hadiesemények, mihelyt tábornok uram odaérkezett, sikeres fordulatot vettek. Gratulálok ragyogó győzelmeihez. ’

Az egykori fővezér - saját állítása szerint - két feltétellel fogadta el a felkínált posztot. Az egyik az volt, hogy a keze alá került felső-magyarországi, azaz északi hadsereg teljes önállóságot élvez, majdhogynem olyat, mint az erdélyi hadtest - vagyis nem tartozik Görgei alá. A másik feltételét Dembihski a következőképpen fejtette ki Kossuthnak: „Mihelyt az időpont elérkezett, egyenesen betörök Galíciába, s nevem népszerűségére támaszkodva honfitársaimat fegyverre hívom fel, hogy ne csak az ellenség hátát fenyegessem, hanem gátat emeljek az orosz invázió elé is.”

Kossuth nem volt ellene Dembinski tervének, de kikötötte, hogy mielőtt átlépi a határt, tisztítsa meg Felső-Magyarországot az ellenségtől. Hogy a Galíciába történő betörés terve akkoriban valóban foglalkoztatta az április 14-e óta független ország kormányzóját, bizonyítja az is, hogy néhány nappal később még arról is kikérte Dembnnski véleményét: mi lenne, ha Erdélyből, pontosabban Besztercéről betörnének Bukovinába, ahol Karl Urban ezredes még mindig számottevő erővel rendelkezik. így nemcsak esetleges betörési próbálkozásának vehetnék elejét (az erdélyi hadsereg egy része ugyanis a Temesközbe, Bánságba készült átvonulni), hanem Ilyvót is fenyegethetnék. Az Antoni Piotrowski ezredesbe fektetett „álladalmi pénz” most egykori tervének „felmelegítésében” térülhetett meg.

Báró Luzsénszky Pálnak, a felső-magyarországi csapatok mellé rendelt kormánybiztosnak április 26-án Kossuthnak írott jelentéséből is arra következtethetünk, hogy a Galíciába való betörés napirenden volt: JEn abban a reményben vagyok, hogy mi előhaladunk, - ez esetben előlegesen kérem a kormányzó urat, meltóztassék engem utasítani, átmenjünk-e a galíciai határon vagy sem? amennyiben úgy tapasztalom, hogy a lengyelek, főleg, de a magyarok is igen óhajtják az átalmenetelt - amennyiben pedig ez oly politikus kérdés, nem mernék a kormányzó úr felhatalmazása nélkül határozni...”

Április 27-én kelt gyors válaszában Kossuth sietve eloszlatta Luzsénszky kormánybiztos aggodalmát: „A Galíciába be vagy nem nyomulást illetőleg: ha Dembinski altábornagy stratégiai szempontból jónak fogja látni, nem forog fel semmi politikai tekintet, mely a benyomulhatásnak útjába állana. ”

A benyomulás végrehajtásához azonban mindenek előtt ütkőképes sereg kellett. A szerveződő IX. hadtest egyik hadosztályának parancsnokául Jerzy Bidharyn ezredest nevezték ki.

Bufharyn Dembinski altábornagy feltétlen hívei közé számított. Március 9-én együtt hagyták el Tiszafüredet. A lengyel ezredes formálisan azért uta319